A következő szobából döbbenetes kilátás nyílt. A smaragdként ragyogó erdőket tavak pettyezték, melyek eget tükröző kékje szemmel felmérhetetlen mélységeket rejtett. Az alkonyat átható fényeiben a megművelt dombhátak lágy ívein aranylott az érett búzamező. Tanyák és falvak és városok színes házai közt apró eleven porszemként emberek végezték a teendőiket. Az utakon, mint egy különösen nyílt és felfakadt vérkeringésben a forgalom lomha áramlása lüktetett.
Theodor a sziklaszirten állt, rongyos göncei hullámokat vetettek ahogy lihegve kapkodta a levegőt. Görnyedt testét gyötrő zihálása lassanként enyhült, és ahogy a tekintetét az előtte elterülő lenyűgöző látképre emelte, kezdett teljesen megnyugodni. Átható tekintettel fürkészte a tájat. A lábánál elterülő vidék számára jóval több volt egy milliónyi színnel kifestett és változatos domborzattal díszített térképnél. Az emlékek mint valami kiömlött festék itatták át a táj minden egyes apró részletét. Hiába a tekintetével felmérhetetlen távolság, Theodor számára az erdei ösvények, a kis csónak a tavon, a muskátli a nyitott ablakban, a színes napernyők és a műszaki hibás, félreállt teherautó mind arcokat, sorsokat, életeket jelentett.
Sok munkát, küzdelmet és áldozatot. Megmentett lelkeket. Az alábukó nap lángoló vöröse beborította Theodort. Már szálegyenesen állt a szirten, szakadt ruhája pedig elkezdett átalakulni a feltámadó könnyű szélben. Fehér és arany szálak fonták körbe könnyedén megemelkedő alakját, amikből végül egy egyszerű, ragyogó palást formálódott. Theodor tekintete egyre jobban ragyogott, lelki szemei felnagyították a táj apró részleteit. Látta mindazt a változást, ami csak neki köszönhető. A kis piros házban fiával együtt sírva imádkozó édesanyát. Az erdőből hazatérő, a bűneivel mélységesen szembesült favágót. A túláradóan vigyorgó benzinkutast, aki az üzemanyag mellé elhívást is ad a vevőinek. Az ünnepre készülő fiatalokat, ahogy kegyes himnuszaikat éneklik. Az elégedett iskolaigazgatót, akinek sikerült kicsapnia a felháborítóan kicsapongó diákját. A hajdani családapát, aki most rezignáltan oszt ételt a hajléktalanoknak. Az íróasztala felett a szentről készült festményt csodáló cégvezetőt, aki annyit tett már az egyházért és az üdvösségéért. A sok-sok megmentett életet. Isten igazi ajándéka volt ő a világ számára.
Theodor kitárta karját, hogy átölelje ezt a világot, a világát, ami annyit köszönhet neki. Tündöklő fehér-arany ruhája mint fáklya lobogott a naplemente ragyogásában. És akkor, ott a szirtfokon megdicsőülő Theodor vállaiból hófehér szárnyak bontakoztak ki, hatalmasan szétterülve körülötte. Egész lényét betöltő örömétől átitatva óvatosan mozgatni kezdte a tiszta tollakkal borított súlyos szárnyakat, ízlelgetni kezdte az hatalmas új végtagok kínálta távlatok titkait. Hogy lendületet vehessen egy hirtelen mozdulattal hátracsapta a szárnyait...
A hatodik, hetedik és nyolcadik gerinccsigolyája apró szilánkokká zúzódott, egy pillanat volt csak, és már holtan terült el az égbeszökő sziklán. Lent a zöldellő lombok közt fogócskázó szél lágy hullámokat vetett a tavon.
most akkor szoba vagy sziklaszirt? És mikor történik a közlekedés? Vagy van egy random zoom az elején?
VálaszTörlésAkkor lelövöm a poént: A setting annyi, hogy Alíz kóborol egy labirintusban, folyosók, ajtók, termek. Írtam már ilyen jeleneteket csak nem ide. A labirintusjárás címke alatt fognak ezek szerepelni.
TörlésNe vedd tolakodásnak, de hadd kérdezzem meg, hogy ismerjük-e egymást a való világban? A blogodat olvasva igazán nem jöttem rá, és a Galócából sem.
Ó hogyne ismernénk, bár már jó ideje nem beszéltünk :) Bejelöltelek azért, hogy biztos legyen.
Törlés