A lassan ipari mennyiségbe fordult Vonnegut olvasásom egyik eredménye, hogy bőven van min gondolkodnom. Egyik jellemzően ilyen kérdés, ami jó egyszerű, és amit mégis képtelen vagyok megválaszolni: Vajon hogy lehetséges, hogy a kereszténység - és egyáltalán bármilyen vallás - hagyományosan és szervesen a jobboldali gondolkodásmódhoz kötődik, míg a baloldali gondolkodásmód sajátja jellemzően az ateizmus?
Megválaszolni persze nem tudom most sem, de azért valamire mégiscsak rájöttem ezzel kapcsolatban. Dawkins egész isteni téveszméjének kiindulópontja egy egyszerű megállapítás: Ha a világtörténelemből kivonnánk azokat a háborúkat, népírtásokat és koncepciózus kegyetlenkedéseket, amiket vallási alapon követtek el, egy csodás, békés, harmónikus világot kapnánk, minimális, vagy legfeljebb a természettel összhangban lévő erőszakkal. Mindenesetre a mostaninál egy sokkal békésebb világot. És persze Dawkins eme megállapításával mélységesen egyet is kell értenünk.
Azért persze nem ilyen egyszerű ez a helyzet. Egyfajta tyúk-tojás szituáció ez, hiszen azt is jól tudjuk, hogy a vallási alapú háborúk és kegyetlenkedések hátterében szinte minden esetben súlyos politikai-hatalmi vagy gazdasági érdekek állnak, vagy "egyszerűen" bizonyos társadalmi problémák megoldására akar válasz lenni az adott struktúrális erőszak. Ennek elfogadása viszont nem mentheti fel a vallásokat, hiszen a másik oldalon kérdés, hogy lehet-e igazából hatékony, kitartó és tömeges öldöklést sikeresen lefolytatni mefelelő vallásos eufória hozzáadása nélkül. Egyszóval szerintem a vallás mégiscsak elengedhetetlen egy olajozottan jól működő diktatúrához...
Tehát az első kérdéssel kapcsolatos konklúzióm valahogy így hangzik: Ha közvetlenül az evangéliumok Jézusába vetett hit alapján tájékozódunk (szeretet-parancs, aranyszabály, egyforma értékűség, az erős felelőssége a gyengékért, stb.), akkor ebből az etikából és persze ebből a genuin Jézus hitből a hagyományosan baloldali gondolkodásmódnak kell következnie, kényszerítő szükségszerűséggel. Ezzel együtt ez a genuin Jézus-hit semmilyen tényezőt nem tud jelenteni a baloldal hatalmi növekedése számára, gyakorlatilag értéktelen. Viszont a jobboldali gondolkodásmódnak a saját sikere érdekében feltétlenül szüksége van a vallásra, a transzcendensben gyökerező megkérdőjelezhetetlen törvényeskedésre, az emberi társadalom felett álló mérce alapján megvalósítható ítélkezésre, hogy a maga tekintélyelvű rendszere olajozottan működjön.
Eddig jutottam, most éppen így látom, nyílván nem a spanyolviasz, de még meglátjuk, hátha lesz ez értelmesebb is...
Csá! Na tetsztett. "Ezzel együtt ez a genuin Jézus-hit semmilyen tényezőt nem tud jelenteni a baloldal hatalmi növekedése számára, gyakorlatilag értéktelen." - ez főleg.
VálaszTörlésIgen én is azt hiszem, hogy ezt csak egészen szubjektíven és egzisztenciálisan lehet baloldalinak értelmezni, ahol a baloldal interperszonális megjelenése valamiféle hálózat inkább, mint tényleges közösség, vagy kapcsolat. Egy olyan baloldaliság, ahol egyébként az "eszmeiség" szerintem értelmét veszíti. Vagy, ahogy tovább gondolom, inkább egy személyben Krisztusban koncentrálódik, és ezért egy kívülálló autonóm értelmet kap. És ezért soha nem lehet tökéletesen elsajátítani, nem lehet tökéletesen azonosulni vele, és ezért mindig megmarad annak, ami. Ezt találtam ma az indexen a sok szemét között: Pál Feri atya: Ha a hitéletünk énközpontú marad, akkor nem segít bennünket saját magunk fölé nőni. http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-554277. Azt hiszem egy rendszert az tesz erőssé, ha minél többen azonosulni tudnak vele, és gyengévé teszi az, hogyha elérhetetlen célokat tűz ki. Én a hitben sokszor csak a növekedésem hiányát veszem észre, és azt látom benne, hogy "basszus még mindig nem tudok vele azonosulni". Nem ad erőt a baloldalnak - egyet értek vele. Sőt, kiveszi az ember lába alól a talajt. Pl.:Az ember egyszerre nyilván csak egy oldalon állhat, nem? De biztos ez? Van egy fasiszta barátom. Nagyon szeretem, de nagyon nem értek vele egyet. Ettől még elfogadom őt, szeretnék persze változtatni a gondolkodásán, de nem érdekel, hogy mások azt mondják: ha baller vagy soha nem barátkoznál egy ilyennel, nem fújnál egy követ vele. Én azonban tudom azt, hogy ő miért gondolkodik így, tudom, hogy mi van a háttérben és megértem a fasizmusát. Úgy ahogy megértem azonak a barátaimnak az állásponját is, akik azt mondják, hogy nem kellene vele barátkoznom. A genuin Jézus-hit, ahogy írod véleményem szerint azért baloldali, mert kétségtelen Jézus az. Azzal azonban, hogy valaki magát baloldaliként azonosítja, mert Jézus is az, alapvető elidegenedést és elhatárolódást tesz azzal a Jézussal szemben, aki szerint - vagyis az én értelmezésemben mindenki tökéletesen egyenlő esélyekkel indul. Ha valaki Jézus követője akar lenni hiteles módon, akkor - a koncepciód szerint baloldali. De nem a baloldalisága miatt, hanem mert Jézus-követése miatt ebbe a korszellemünk szerinti definícióba sodródik bele. Szerintem.
Szóval én a kérdése egy ilyen szociológiai síkre terelném: Tudnillik, hogy a genuin Jézus-hit vallás-e egyáltalán? Vagy közösség-e egyáltalán? nekem a kezdetektől teológiai kérdést jelent, hogy mi a szerepe az egyháznak, mint közösségnek a keresztény hitéletben. Mert szerintem az ideológiák sokkal inkább azonosíthatók egyfajta vallási jelenségként, mint a genuin Jézus-hit, ahol a vallás közösségi jellege én azt gondolom - kövezzetek meg - hogy inkább egzisztenciális, mint közösségi. És ha a ezen a vonalon indulok el, tényleg fel kell tenni a kérdést: vajon a történelmi konfliktusok hány százaléka mögött volt egyfajta ideologikus közösségi (politikai) tényező, és hány százalékában egy egy olyan ember, aki szerint egzisztenciális hitértelmezése szerint vállalhatatlan volt egy élethelyzet.
De lehet, hogy csak próbálom megvédeni a mundér becsületét, hogy áááá nem is olyan véres a kereszténység. Inkább véresen komoly.