csak együtt

Új párt, új plakát - csak a koncepció a régi. Valamiért az utóbbi évtizedben politikai kampányként, a nagy szólamok vezérelveként mindig ugyanazt halljuk: Együtt megy csak, kapaszkodjunk össze, nemzeti konzultáció, népszavazások, stb. Ez a retorika nyilván a demokrácia szelleméből akar fakadni. Egy ideális demokráciában mindenki számít, a döntésekben és eseményekben, a társadalmi változásokban minden egyes állampolgár saját véleménye megnyilvánul, megvalósul. Ez nyilván csak platóni ideák körébe tartozhat, de hogy az árnyék a barlangfalon ennyire torz legyen...

Szívem szerint különösebben nem izgatna a politika, megmaradok a igazságnál, amit Bokonon Könyve 16. fejezete tartalmaz. (Title: What Can a Thoughtful Man Hope for Mankind on Earth, Given the Experience of the Past Million Years? Only verse: Nothing.) Felnőtt állampolgárként viszont mégiscsak érzem a felelősségem súlyát, nyilván szeretnék valamennyire tájékozott lenni, és képes lenni saját, felelős politikai álláspontom megfogalmazására. A legelső szabad választásokon még nem szavazhattam, de azóta minden szavazásra elmentem, és ha jól rakom össze a dolgokat, akkor még egyetlen egyszer sem nyert az, akire én szavaztam (na jó, egyszer). Beleértve az EU csatlakozást...

Hol látom a létezésbe rekesztett demokrácia rákfenéjét? Legalábbis magyar tapasztalataim alapján a következő roppant primitív megállapításokat tudom tenni:

(1) Mindenek előtt az embereknek nincs önálló véleménye. Nem a saját magunk felelős, megharcolt, mérlegelt véleményét képviseljük, hanem mások kreált szólamait, ügyesen kitalált ideológiáit hangoztatjuk. Mintha a jelenlegi politikai viselkedésünk nem arról szólna, hogy képesek vagyunk értékelni a társadalmi folyamatokat, hogy adott kérdésekben a magunkban kialakult etikai értékrend alapján véleményt tudunk nyilvánítani, és ennek a véleményünknek érvvényt is kívánunk/tudunk szerezni. Ehelyett azt látom, hogy - vérbeli fogyasztói társadalom révén - csomagokra fizetünk be. Ahogy egy kommunikációs szolgáltató felajánl egy előfizetési csomagot, egy bank egy számlacsomagot, az autókereskedő a kiszemelt járgányhoz járó extrákat, úgy tűnik, hogy politikai viselkedésünk maximálisan kimerül abban, hogy politikai csomagot választunk. Előfizetünk rá, magunkévá tesszük mindazt, amit a csomag tartalmaz, de amennyiben nem vagyunk elégedettek a szolgáltatással, könnyen tudunk váltani, de akkor is csak egy másik csomagra.

Én a fenti helyzet miatt a 80%-ban az iskolarendszerünket okolom, ami kizárólag a teljesítményt tartja szem előtt, az önálló gondolkodásra, véleményalkotásra nevelést, a gyerekek egyéni értékeinek felfedezését és kiaknázását szándékosan ignorálja, hiszen csak erősen uniformizáló tendenciákkal lehet jól manipulálható nemzetet létrehozni. Amíg az elvárás-rendszerünk tisztán objektív tud lenni, addig egyszerű a jutalmazás-büntetés hatékony pedagógiáját fenntartani. Ha szubjektív értékeket keverünk a rendszerbe, akkor minden és mindenki sokkal kezelhetetlenebbé, irányíthatatlanabbá válik. E nélkül a szubjektív értékekre koncentráló pedagógia nélkül viszont sosem lesznek egy valódi demokráciában önálló vélemény megfogalmazására képes
állampolgáraink.

(2) A másik megállapításom - és ez szorosan kapcsolódik az ideológiai-politikai csomag szemléletemhez - hogy a hatalom és a felelősség köszönő viszonyban sincs egymással. Úgy érzem, hogy míg mindenki nagyon akarja a hatalmat, addig pontosan ugyanennyire nem akar semmi felelősséget. A konkrét döntést én akarom meghozni, de a felelősséget sajnos már nem tudom vállalni, másoknak kell. Akár az Éden kerti almás kaland, akár Jézus pere a nagytanács előtt erről szól. Meg persze ez a hozzáállás mélyen bennünk van, gyerekként és felnőttként, családban és munkahelyen egyaránt. Sőt intézményeket lehet felépíteni tisztán erre a hozzáállásra, ilyen a katonaság, aminek az alap koncepciója ez, "Parancsra tettem!", lövöldözni azt szeretek és az menő, de csak a feletteseim felelősek és a nemzet amit meg kell védenem.

Nálunk szerintem ez most úgy néz ki, hogy bármely ciklusban, bármilyen rendszerben, a hatalom szépen megvan a vezetőinknél, gyakorolják is lelkesen, és azzal, hogy mi megválasztottuk őket (legalábbis a többség) az ő döntéseikért mi vállaljuk a felelősséget. Az adott döntésekbe nincs konkrét beleszólásunk, valódi hatalmunk nincs, de a szavazóké minden felelősség, ebből meg mi nem adunk a döntéshozóinknak.

A csúnya az egészben, hogy most beléptünk a választás és kampányolás évébe és kivétel nélkül mindenkinek már eleve ez a koncepciója: Együtt! Együtt mit? Mégis mi a rákot együtt? Jelenleg egyetlen dolgot tudunk együtt, jól megszavazni egy adott politikai csomagot. Ennyi. És aztán az adott csomaggal megvettük a teljes szolgáltatást, fogyasztóként meg maximum magunkat szidhatjuk, ami amúgy konkrét elvárás is, az ország romló helyzete miatt kifejezetten nekünk magunknak, a szavazóknak kell lelkiismeret furdalásunknak lennie.

Én a magam részéről nem akarom együtt. Nem akarom bármely vezetőm döntésének én viselni a felelősségét. A csomagokban nem összefogódzást, szétosztott politikai identitást, képviseletet és pásztorolgatást akarok. Szakembereket akarok. Akik sokat tanultak és nálam ezerszer jobban értenek a gazdaság és a társadalom működéséhez. Professzionális munkát akarok, amihez hozzá tartozik, hogy az elvégzett munkához természetesen felelősség is járul. Hogy a sikerek és a kudarcok egyaránt tükröződnek a munkás bérében és megbecsülésében. Szívesen fizetek szavazattal és adóval felelős szakembereknek, akik számonkérhető módon elvégzik a munkájukat. Már bocsánat, de az én demokráciámban igenis az szerepel, hogy az államvezetés egy egész nemzet fizetett professzionális alkalmazottja, beosztottja. Ennyi.