2013. május 6., hétfő

anyák tegnapja

Miután tegnap illetlenül a végtelenített mesémet írtam meg, ma köszönteném az édesanyákat. Tegyük hozzá, hogy bár Pencen és Csőváron édesek voltak a gyermekek az anyáknapi műsorukkal, mint minden ilyen direktívát követő ünneppel, ezzel is az a bajom, hogy lehetőséget biztosít a számunkra, hogy az egész évben elkövetett szeretetlenségünket most egy nap alatt kompenzáljuk. Szóval azt mondom, hogy inkább legyen minden nap egy hajszálnyit anyák napja is, így a mai tegnapután ennek jegyében írom ide egyik kedvenc anekdotámat plusz magyarázattal.

Az alábbi rövid gondolatsort egy kalap alatt a Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesülete pártoló tagsági székfoglalójának is szánom. (Hasonló megfogalmazásban, egy teljes cikk részeként a júniusi Lelkipásztorban meg fog jelenni.)

Lelkésznő barátom mesélte saját életéből a következő anekdotát.
Világ életében iszonyatosan izgult minden vizsga és zh előtt. A zárószigorlata előtt már első gyermekét várta. Férjével utazott a vonaton, fel Pestre, a nagy vizsgára és neki is feltűnt a szokatlan nyugalma. Meg is kérdezte:
- Hogy lehet, hogy ennyire nem izgulsz a zárószigorlatod miatt?
- Tudod, a hasamban több van, mint a professzorok fejében összevéve… - válaszolta hirtelen és ösztönösen.

Több szempontból is zseniális ez a meglátás. Először is a maga lázadó módján tökéletesen érzékelteti a saját női helyzetét egy férfiak uralta struktúrában. Másodszor megmutatja, hogy habár készen várja a szerep, amit rászabtak, amit a már betöltött teológus szerepe alapján kötelessége lenne folytatnia, mégis egy könnyed huszárvágással ellép a kényszerítő erők elől és egy abban a helyzetben saját utat választ. Harmadszor szépen hangsúlyozza a nők valósághoz való összehasonlíthatatlanul szorosabb kötődését. Negyedszer pedig tökéletes példa a női gondolkodásra, a szabadságra, ahogy tökéletesen irracionálisan, de mégis mélyen rátapintva az igazságra reagál az adott helyzetre.

Ez az igazság pedig egyértelműen a férfi nem biológiai helyzetéből adódó kompenzációs görcséből fakad. Mivel a nők a szexuális aktus során a befogadó szerepet töltik be, számukra a valósággal való kapcsolat mélyen egzisztenciálisan kódolt már a létezésükben. Míg a behatoló férfi egzisztenciálisan is elveszít valamit, addig a befogadó nő otthonává, edényévé, fészkévé válik ennek a létezésnek. Természetesen a várandósság, az új élet hordása, és persze maga a szülés tovább mélyíti ezt a valósággal való szerves kapcsolatot. Ezzel a valósággal szemben újra és újra talajt vesztő férfi számára újra és újra bizonyítani kell létezésének jogosságát. Ebből fakadnak aztán a mesterségesen kreált, a valósághoz kötődés illúziójával kecsegtető férfias játékok. Kezdve az erő és bölcsesség előjogainak látványos hordozásával. Folytatva a nő és a születés mellé rendelt nemes védelem lovagi eszméjének képviseletével, amivel egy időben azért társadalmi méretekben meg is gyalázzuk (eugenika) vagy éppen következetes módon írtjuk (boszorkányüldözés) ezeket a védendő nőket. Egészen a legkegyetlenebb háborús játékokig, melyeknek sokszínű, sokféle szintjén mindenféle férfi megtalálhatja a számára legtesthezállóbb kompenzáció kielégülését. Egy szó mint száz, a férfi kompenzáció társadalom és kultúra formáló tsunamija közepette nem árt, ha egy kicsit, legalább néha-néha lelepleződik a mi mély méh-irigységünk is.

A magam kényszeres módján, baráti társaságban, ennek a görcsömnek én úgy szoktam hangot adni, hogy őszinte felháborodást színlelve közlöm: Négy gyerekünk van, de feleségem annyira irigy és önző, hogy nekem egyet sem engedett kihordani közülük.

Így hát megmarad a laza kapcsolatom a valósággal, amit mint valami nagyon összetett festményt, műalkotást szemlélek, de ami a legtöbb esetben értelmezhetetlen, interpretálhatatlan marad.