Szun Ce írja, hogy az íj alsó vége a földből ered, felső hegye az égbe döf, és amikor az íjász megfeszíti, akkor az eget és a földet, a mennyet és mi világunkat húzza egymás felé.
Létrejön egy kapcsolat, sőt menny és föld feszültsége, a vertikális béklyó erői horizontális távolba repítik a nyílvesszőt. A függőleges pendülés vízszintesen hat.
Az igazán érdekes az íjban és a nyílvesszőben mégis az, hogy értelmetlenek, értelmezhetetlenek külön-külön, egymás nélkül. Sem az íjnak, sem a nyílnak nincs szerepe önmagában, használhatatlan, értéktelen egyedül. Csak együtt egyesülve kapnak értelmet. A két rész valójában egy tárgy, egység. Ugyanis megfeszítés rövid pillanataiban teljessé válik az együttlétük, találkozik az íj a nyílvesszővel és értelmet adnak egymásnak, beteljesítik egymást. Ugyan ebben a beteljesülésben találkozik a menny és a föld is, és az egyesülésük a nyíl tollsuhogtató, szellőszárnyú reptében teljesedik ki.
Én mondom, az is valami amikor rájövünk, hogy önmagunkban értelmezhetetlenek és használhatatlanok vagyunk, de a másik alkatrészünk megtalálása, ami egy pillanat alatt értelmet ad az életünknek, ez az igazi boldogság. Mint ha szállnánk a levegőben… valami titokzatos cél felé…
Pilis Rádió, 2005. március 16.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése