vékony

Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. (Jak 4,8)


Emberarcú Istenként közelebb lép. Istenszomjú emberként lépek én is. Közelebb.
Talán a közelség adott. Karnyújtásnyira. Csak nem nyúlik az a kar. Vagy valami eltakar, elválaszt, amibe beleütközünk.

A mirfieldi kolostorban átélt lelki utazásomat az egyik idős szerzetes egy állítólag ősi ír kifejezéssel magyarázta: Thin place. Vékony hely. Mirfield is ilyen hely, ahol vékony az elválasztó határ a két világ közt. Ahol egyszer csak ott van Isten szemtől szemben. Karnyújtásnyira.

Talán csak egy kicsit jobban kéne figyelnünk. Kicsit erőltetni a szemünket.

Gyerekkoromban sokat csináltam, a metró, a hév ablakán vagy egy téli, esti busz vagy vonatúton. Kint sötét és hideg van, bent a fülkében viszont meleg és világos. Ha simán ki akarsz nézni az ablakon, akkor csak a kivilágított fürkét és önnön tükörképedet látod. Hogy tényleg kinézhess, az arcodat egész közel kell nyomnod az ablakhoz, a homlokod és orrod hozzáér a jeges üveghez. De ez sem elég, sok a fény, ezért a tenyereidet két oldalt a szemed körül az arcodhoz és az üveghez kell szorítanod, hogy a fülkéből semmi fény ne juthasson a szemedbe. Ebben az elzárkózott kis világban meregethetjük a szemünket, fürkészhetjük a kinti sötétet. És ahogy a szemünk hozzászokik, egyszercsak feltűnnek a semmiből a halvány fények - csillagok, távoli utcai lámpák, egy tanyaház ablakain kiszűrődő világosság, egy messze haladó kocsi fényszórója. A vonat száguld tovább velünk, de a tekintetem kint rohan, fogócskázik a sötétségből kirajzolódó alakokkal és fényekkel.

Azon az éjszakán valami ilyen történhetett. A pásztorok körbeülik a tábortüzet. Talán kicsit hűvös is van, de a sötétség körben átható. Máskor a tűzbe bámulva beszélgetnek vagy hallgatnak. Tudjuk, a tűz lángjai könnyen megbabonázzák a tekintetet, valósággal szugerálnak. Ma éjjel mégis más a helyzet. A pásztorok a nyájat nézik aggódva, meg a mindannyiukat körülvevő sötétséget. Háttal a tűznek, az éjszaka feketeségében fúrják a tekintetüket. Maguk sem tudják mit, de mintha keresnének valamit.

És talán az angyalok mindig ott vannak, mindig énekelnek és táncolnak, ott vannak az idők kezdete óta. Közel. Karnyújtásnyira. Aznap éjjel ott vékony lesz a hely, a fátyol, az elválasztó határ. A pásztorok szeme előtt feltárul a másik világ.

Vannak vékony helyek és vékony idők, csak nehogy elmulasszuk meglátni.


(A családi istentiszteletre barkácsoltam is valamit. Papírlapok közepéből pár centis angyalkák sziluettjét vágtam ki. Leoltottuk a villanyt a templomban, csak a gyertyák maradtak az oltáron. A gyerekek pedig anyukájuk telefonjának lámpájával fényangyalokat vetítettek a mennyezetre, a falakra. Az angyalok ott szaladgáltak és tácoltak, mi meg énekeltünk hozzá.)

tizenöt

húsz tizenkilenc
négy negyvenöt negyvennégy
hetvenhárom egy

rendszeretlen

(töredék)


A szanatórium terasza szélvédett, de az égen felhők száguldoznak, a napfény néha áttör a felhők résein. Jean-Louis Patisson magas támlájú karosszékben ül, derékig egy jó meleg, zöld-piros kockás gyapjútakaróba csavarva. Pjotr Fjedorovics Matracz egy egyszerű széken gubbaszt mellette.

Pat: ...Nyilván nem önmagamért csinálom ezt az egészet. Ha ez lenne a helyzet, hagynám a csudába. Persze, ki tudja, mit hoz a jövő, jelenthet az a mű előbbre jutást az egész családomnak, anyagi biztonságot, mit tudom én. (Patisson elhallgat.)
Mat: (Szintén hallgat. Kis közös csönd.)
Pat: Ha mást nem is, de azt nagyon remélem, hogy egyfajta örökséget hagyok így a lányaimra. Valamit, amire talán ők büszkék lehetnek.
Mat: Biztosan mondhatom, a lányaid most is büszkék rád.
Pat: Nem látnak tisztán, elfogultak. Én sem látom tisztán önmagam. (Csönd.) Félek, hogy az okosok majd csak azt mondják rá, hogy egy középszerű elme értelmetlen zagyvasága. És igazuk lesz.
Mat: Nem hinném, hogy zagyvaság lenne.
Pat: De az. Sőt a zagyvasággal nincs is semmi gond. A 21. században a filozófia ne legyen már skolasztikus, strukturalista. Legyen dekonstruktív, szabadon posztmodern.
Mat: Zagyva.
Pat: Pontosan.
Mat: Pompás.
Pat: Alkatilag hajlamos vagyok a rendszerépítésre. De a rendszereim mégsem skolasztikus elefántcsont tornyok, abszolút viszonyítási pontok, amik uralják a látóhatárt. Nem masszív márvány talapzatok, amire még lenyűgözőbb konstrukciókat építhetnek az eljövendő korok.
Mat: Rendszer, de mégsem rendszer? Akkor mi?
Pat: Azért tűnnek zagyvaságnak, mert kizárólag önmagukban: értelmetlenek. Viszont kapcsolatokban, viszonyokban, találkozásokban kibomlik az értelmük. Ez a rendszereim szépsége.
Mat: Ez valami szövet, ami kanyargó mintáival összeköti a valóság elemeit?
Pat: Á, amit én csinálok csak gyermeki álmodozás..
Mat: Posztmodern játék.
Pat: Mint színes üveggolyók egy virágos réten. Hajtogatott papír forgók az öszi faleveleleket táncoltató szélben...

Csönd. Felhők és fény.

depravácinizmus

nem illúzió
valóság
létezik olyan, hogy újrakezdés
van új indulás
mélyen hiszek a tiszta lap esélyében
bárki számára
van változás
tudunk változni
még abban is hiszek, hogy
tudunk jobbá lenni
és tudunk másokat is jobbá tenni

de
végül
összességében
az egész történetet nézve
szépen
minden
egyre rosszabb lesz
minden

az élet
az erő
az egészség
a kapcsolatok
a generációk
az állam
a törvények
a munka
a munkahely
a körülmények
a család
a gondolkodás
az álmok
a jövő
a hit

nem nagyon
csak kicsit
kicsit mindig rosszabb

persze az újrakezdések valódiak
ott vannak a mindennapi csodák
mindig van valami ami felemelhet
kairosz

de
végül
összességében
az egész történetet nézve
a megélt szépség
legfeljebb csak lassítja a folyamatot
melyben
szépen
minden
egyre rosszabb lesz
minden

minden szépre

öt ocsmány jut

és bármennyire kapaszkodunk a szépbe

a harag

a gyűlölet

az ostobaság

a rosszindulat

az önimádat

mégis elfedi

elborítja

felfalja

a szépet

és

marad

az egyre rosszabb

álmodozunk múltról
nézegetjük a fényképeket
mindenki szép és aranyos
volt

hogy mondhatsz ilyet
csodás lehetőségeid vannak
amiért körülötted
mindenki annyi áldozatot hoz
csak hogy neked jó legyen
szóval
légy lelkes
boldog
újrakezdés
tiszta lap

nincsenek
illúzióim
pedig kellene
mindennél jobban
a továbbmenetelhez
adjatok illúziókat
mostanra
kifogytam

NKS iskolarendszer

Novotny Klára lányom zseniális iskolarendszer ötlete, általam kicsit rendszerbe szedve.

· A lényeg: Minden második generáció jár csak iskolába.
· Tehát az A-generáció iskolába jár, a B-generáció gyerek- és ifjúkora csak játékkal és teljes szabadsággal telik.
· Az A-generáció szülővé válik, gyermeke B-generációs. A B-generációból felnövő szülők gyermeke A-generációs.
· B-generációs szülő az A-generációs gyermekével együtt tanul, segíti a házi feladatát, otthoni projekteket készítenek, kvázi a gyermek tanítja a szüleit, ami önmagában is a legjobb tanulás. (Ez történik most is.)
· Az A-generációs iskolák professzionálisak, válogatottan legjobb pedagógusokkal. (Persze ebben a rendszerben csak ez az iskola létezik.)
· Az A-generációs gyerekekből elsősorban magas végzettségű, diplomával vagy tudományos fokozattal rendelkező értelmiségiek lesznek, de természetesen ez nem kötelező. A sok értelmiségi egyénre lebontva kis munkaidőket jelent majd, ami majd a gyermeke szempontjából lényeges (lásd később).
· Az értelmiségi, tudományos képzés lehetőségét a tehetséges B-generációs szülők számára is biztosítani kell.
· Az A-generációs szülő a B-generációs gyermekével csak játszik, élvezi a szabadságot, megélik a szeretet közösséget, stb.
· A B-generációs gyermekek alapvetően szakmunkások lesznek, ami mester-inas gyakorlatban valósul meg. Nincs iskolapad, helyette fokozatos bevonódás a választott mesterségbe.
· Amennyiben a B-generációs gyermek értelmiségi pályát választana, szülőként lesz erre módja, amit megalapoz a gyermekként megélt kiegyensúlyozott, boldog (iskolamentes) gyerekkora.
· Az A generációs szülő a sok gyerekkori tanulását jogosan pihenheti ki felnőtt korában, együtt szabadon kikapcsolódva gyermekével.

Nyilván sok apróságot kell/lehet még kidolgozni (pl. hol van a B-generációs gyermek, amíg az A-generációs szülők dolgoznak (rövid munkaidőben) –> mondjuk nagyszülő háló…), de úgy érzem, hogy semmi sem megoldhatatlan. Büszke vagyok a lányomra. :D

tizennégy

fogyasztás, verseny
teljesítmény - a rigónk
kint csak énekel

biztonságos

(Életem első slam poetry műve, de legalább van hova fejlődni. A vers kontextusa egy reggeli áhítat, ami egy diák által küldött olyan naplemente fotókra épült, amik valójában játék screenshotok. A helyzetet tovább rontottam, azzal, hogy a vers szavalásakor jelmezt viseltem, a luther-kabáthoz feltettem egy napszemüveget és egy baseball sapkát, plusz mutogattam is a ritmushoz illően (dőlt betűs rész). Aztán behivatott az iskolavezetés...)


Biztonságos

Ugye egyetértünk, hogy ne kockáztassunk feleslegesen?
Ugye milyen ijesztő ez a világ?
Minden sarkon valami veszély les ránk, ugye?

Én nem rizikózok, a biztonságot választottam.
Engem nem kapnak el! Én megoldottam!

Öltözködjünk rétegesen? Na persze!
Én nem csekkolom a köpönyeget, az időképet,
na meg azt a rejtélyes norvég vedör fórkásztot.
Nehogy már sáros legyek, meg elázzak.
Pláne nem fogok izzadni a dög hőségben!
Remek nekem itthon, a négy fal közt.

Nem esik fejemre tégla.
Nem csapnak el a zebrán a tapló autósok.
Nem esek pofára egy kátyúban.
A padlószőnyeg kapja az összes lájkom.

Hú, és még szóba sem kerültek a nyavalyák!
Baktériumok meg vírusok fenyegetnek.
A látens influenzás a buszon a nyakamba köhögne.
A volt tanárom kezet akarna fogni velem.
A másoduncsitesóm ölelgetne.
A fertő meg terjed, mint a koleszos pletyka.
Na ez tuti nem kell nekem.
Vitamin a reggelimben.
Betadin a véremben.

Én tiszta vagyok.
Én be nem teszem a lábam koszos kocsmákba.
Gusztustalan, izzadt házibulik,
összecserélt poharakkal
és menetrendszerinti öntudatlansággal.
Nekem aztán nem kell pia, nem kell füst.
Nem kell a fű, nem kell a por,
Nem kell az agyamba fűrészpor.

Hidd el, remekül megvagyok itthon, a szobámban.
Stabil, erős kapcsolatban élek - ez igazi kapcsolat:
Optikai kábel szélessáv -
összeköt és sosem hagy cserben.

A külvilág meg maradjon magának.
Már azok is unják, hogy lekockáznak, akik lekockáznak.
Oké, a bőröm fehér, mint a hó.
De nem vagyok Hófehérke, az csak az avatarom.
A fotel kúl, a monitor 4k Full HD.
Kanapé Cowboy vagyok,
Távirányítóval és kontrollerrel.
Nekem elég a chips meg a kóla.
Haverom a pizzafutár.
Magam vagyok egy dupla sajtos McRoyal.

De tudod mi van? Én szabad vagyok, az van!
Csak pár gombnyomás és BlueRay minőségben
csodálhatom a naplementét a Ferrarimból.
Vagy dubstepre pukkan a shoti
mert engem Call a Duty.
Hős vagyok vagy felfedező.
Amihez éppen kedvem van.
Csak jöjjön az xp, amíg tart az ammó, a mana, a shield.

Biztonságos.
A WinDefender a garancia.
Király!

/lassan, halkan/
Egy dolog van, amire mégsem merek gondolni:
Meddig mehet ez így?
E g é sz  é l e t e m b e n?
E  g  é  sz    é  l  e  t    e  z?