2013. szeptember 18., szerda

zárt kapu üzenete

Szerintem van egy zárt kapunak önmagában hordozott üzenete. Különösen így van ez az elveszett Paradicsom, az Éden-kert zárt kapuja esetében. Tetszik nekem ez a mesebeli kapu. Böhöm nagy kőfal, izmos, vasalt ajtószárnyak. Egyik oldalán a teremtés - szinte - érintetlen csodája, fülledt lüktetés, burjánzó élet és lenyűgöző harmónia. A másik oldalon terméketlen kősivatag, elterpeszkedő élettelenség, perzselő hőség. Szikkadt rögök, amik a túlélésért küzdő emberpár izzadtságára szomjaznak.

Az Éden-kert zárt kapuja mondani akar valamit. Csak nem mindenki ugyanazt hallja.

Vannak, akik a hiú reményeiket tápláló suttogását hallják, a soha ki nem mondott ígéreteket. Hogy Isten mégsem gondolta egészen komolyan ezt a kiűzetés ügyet. Hogy a kapu még sincs egészen zárva, hogy valahogy, egyszer még vissza lehet szökni. Nincs más teendő, csak kivárni az alkalmat. És visszatérésről álmodozó aszott emberek ülnek a kapu tövében, az idő, mint az őket körülvevő sivatag homokja, elfolyik az ujjaik közt, lényegében félig már por is, ami a porból vétetett.

És vannak, akik megértik a zárt kapu valódi mondanivalóját. Ugyanis, ahol kapu van, ott út is van, minden kapu egy úton képez akadályt, ez a kapu lényege. A zárt kapu pedig azt jelenti: erre nincs tovább. Akkor most mi van?
Akkor meg kell fordulni, háttal a zárt kapunak. Előttünk pedig kirajzolódik egy út, az út. Vannak, akiknek az Éden-kert zár kapuja azt mondja a hátuk mögül: Gyerünk, nosza, indulás! És mintha még egy gyengéd, de határozott, spirituális kezdőlökést is adna nekik. Ezek az emberek felszegik a fejüket, tekintetük végigszántja a halott sivatagot, felfedezik a lábuktól induló és a titokzatos horizontig kígyózó utat, ami végighasít a pusztaságon. Azok ott tényleg bársonyosan derengő lábnyomok?... Amikor pedig elindulnak, maguk mögött hagyva a terebélyes kőfalat, a vasba vert kaput, távolba vetett tekintetük az utat fürkészi, messze a látóhatáron mintha valami zöld integetne, igen, egyre biztosabb, ott leveleket zizegtet valami szellő, és a sivatag torokkaparóan száraz levegőjébe mintha csendes vizek illata keveredne…

Thornton Wilder briliáns regénye, A teremtés nyolcadik napja a címében azt teológiai koncepciót jeleníti meg, hogy miután Isten hét nap alatt megteremti a világot, a nyolcadik napon előáll a kérdés, hogy mi emberek mit kezdünk ezzel a világgal. Vajon eget ostromló vágyainktól hajtva katasztrofális következményekkel járó gyümölcsszaggatásba kezdünk, vagy netalán képesek vagyunk partnerekké válni Isten teremtő munkájában?

Szerintem akkor lesz a nagy emberi kaland igazán csodálatos, ha az Éden-kert zárt kapuját magunk mögött hagyva, Jézus izzó lábnyomát követve vesszük a bátorságot, hogy végigmenjünk a saját utunkon. Ez nem könnyű út, van benne küzdelem és kudarc éppen elég, de sok váratlan öröm is utunkba akad. Leginkább az a tudat, hogy a nyolcadik napnak igazán csak így van értelme. Előre haladva a magunk útján, rendes diákokként megfelelni az élet iskolájának, hogy közben mennyei Atyánk igazán apai-anyai módon büszke lehessen okos kis gyermekeire. Persze néha elbukunk, de ha nem adjuk fel, akkor nem csak ránk mosolygó Atyánk tekintete kísér a titokzatos jövőbe, hanem eszközei, partnerei is lehetünk a folyamatos teremtésben. Azt hiszem, az Éden-kert zárt kapuja erre az útra akar indítani a nyolcadik napon.




2013. szeptember 15., vasárnap

2013. szeptember 6., péntek

vakáció-vég

Van egy kedves tanítónő barátom, ő mesélte, hogy a nyáron kapott egy képeslapot Németországból. A kép közepén egy ragyogó hölgy ugrik a magasba, kezei széttárva, teli szájjal nevet. Mellette egy győzelmi pózban éljenző férfi, boldog, üdvözült arckifejezéssel. A kép két széle felé pedig néhány gyerek kucorog, az ő arcuk már eléggé elkámpicsorodott. A kép közepén felirat: Vége a nyári szünetnek!

Szintén tőle tudom a nyári szünet oktatáspolitikai definícióját, miszerint a nyári szünet az az időszak, amikor a szülők rájönnek, hogy a pedagógusok alulfizetettek.

Hát az én gyermekeim is nagyon hangosak már...

2013. szeptember 5., csütörtök

re-intró

(az iskolalelkész listára írt bemutatkozásom így hangzott)
 
 
Kedves Mindenki,
 
ezúton szeretettel üdvözöllek titeket innen a perifériáról, a megérdemelt - CsA szerint: kiépített - ismeretlenségből. A 'Novotny Dániel' betűkóddal szoktak azonosítani, vagy csak Dani, hivatásomra nézve apa vagyok, de most aszódi iskolalelkész is leszek egy kicsit. Folyamatosan rendkívül izgalmasnak találok mindent Istennel kapcsolatban. Szeretem az eget bámulni, a felhőket és a csillagokat egyaránt. Bármilyen játékban benne vagyok. Úgy alszom el, hogy mozgatom a lábujjaimat. Könnyen tudok lelkesedni. Kompromisszum mentes radikális pacifista vagyok. A világban töltött négy évtizedem alatt szerzett mélyebb ismereteim okán az alábbi témák bármelyikében szívesen és lelkesen állok a rendelkezésetekre:
- 80-as évek hard rock és heavy metal zenéje
- folyamatfilozófia (1. és 3. generáció), folyamatteológia
- irodalom (Kafka, Dosztojevszkíj, Tagore, Dürrenmatt, Vian, Vonnegut, Dick, stb) és költészet (Radnóti, Rimbaud, Hauge, stb)
- teológiai érintettségű filmek, amimék, mangák
- posztmodern filozófia és teológia (párhuzamos/alternatív valóságok témában "írom" a disszertációm), matematikai és filozófiai játékelmélet
- 25 év p&p rpg tapasztalat és MtG versenyek
- északi félteke csillagképei, változócsillagok, égimechanika, csillagok élete
...meg ilyesmik.
 
Szép nyárvéget, csillogó szemeket!