tag:blogger.com,1999:blog-80311832462854223242024-03-14T03:10:14.853+01:00Labirintus Naplókontrollálatlan gondolatok<br>itt lehet beszólni:<br>n.daaniel@gmail.comNovotny Juhar-4 Dánielhttp://www.blogger.com/profile/16252088627813368739noreply@blogger.comBlogger123125tag:blogger.com,1999:blog-8031183246285422324.post-71620885691444039442022-07-04T16:58:00.002+02:002022-07-04T16:58:25.345+02:00húsz<p>kint, a tikkasztó<br />hőségben kábán bolyong<br />az öntudatom<br /><br /></p><p><br /></p><p><br /></p><p><br /></p>Novotny Juhar-4 Dánielhttp://www.blogger.com/profile/16252088627813368739noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-8031183246285422324.post-17752554109596766012022-05-22T20:59:00.009+02:002022-07-04T17:02:01.526+02:00tizenkilenc<p>ma megint esett<br />a bambusz bólogatja<br />a vízcseppeket<br /><br /><br /><br /></p>Novotny Juhar-4 Dánielhttp://www.blogger.com/profile/16252088627813368739noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-8031183246285422324.post-90507810758973278472022-01-01T01:19:00.001+01:002022-01-03T10:53:03.938+01:00ezidő<p>a függönynek ezen az oldalán<br />valami arctalan ősi disco-alap kopog<br />örök kamasz lányok és fiúk táncolnak<br />talán csak ámulatbaejtően szép babák<br />mindörökké elválasztva <br />sziddhárta négy szembesülésétől<br />tökéletes mosolyuk megidézi körénk<br />a földi gyönyörök kertjének lankáit<br />a kitágult és alig mozduló pillanatban<br />elhihető a fény és a gyöngédség<br />mindennél inkább kell most <br />a szín a báj a kecsesség<br />odaadó lelkes beleegyezéssel<br />válunk tükörképpé<br />a ragyogó-örök mosoly-maszkban<br />legbennsőnking meggyőződünk <br />hogy minden teljesen rendben<br />tökéletesen elég hogy<br />mindenki táncol<br />vagy ha nem<br />hát úgy csinál</p><p><br /></p><p><br /></p><p><br /></p>Novotny Juhar-4 Dánielhttp://www.blogger.com/profile/16252088627813368739noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-8031183246285422324.post-26206689160761888672021-12-07T19:47:00.002+01:002021-12-07T19:47:44.913+01:00tizennyolc<p>két út: más terhét<br />is hordva megszakadsz, vagy<br />a rideg közöny</p><p><br /></p><p><br /></p><p><br /></p>Novotny Juhar-4 Dánielhttp://www.blogger.com/profile/16252088627813368739noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-8031183246285422324.post-54768510090011349762021-10-17T09:35:00.008+02:002021-10-19T14:52:50.366+02:00minden ádáméva<p>Álmomban az Édenkert epilógusát láttam. Szép szimmetrikus elrendezésben áll egymás mellett Ádám és Éva, fogják egymás kezét, közöttük pedig a jó és rossz tudásának fája. Nem túl valóságosak, inkább valami egyszerű festmény vagy gyerekrajz, sőt, ahogy nézem inkább valami álnépies hímzett falikendő, amilyet falusi konyhákban lát az ember, idétlen feliratokkal. Olyan redukált, minimalista ábrázolás, de mégis olyan helyre van kiakasztva, hogy mindenki állandóan láthassa. Szem előtt van.</p><p>Ádám meg Éva ott állnak lecsupaszítva, az ügyetlen hímzés miatt is kifejezéstelen arccal némán hallgatják az istenítélet dörgedelmes szavait, közben szorítják egymás kezét, a bűnrevezető fa lobkoronája pedig aranyos vöröses fényben borul föléjük. </p><p>És akkor észreveszem, mintha csak bábok lennének. A mindenkori emberpár, akinek minden idők bűnbeesése köszönhető. Ők tehetnek róla. Ők a hibások. Hú, de utáljuk őket. Velük kezdődött minden, hiába te vagy embertelen és én vagyok irgalmatlan, hiába osztjuk és szórjuk a gonoszságaink, végülis egyedül miattuk van minden rossz.</p><p>És akkor átalakulnak, folyamatosan átváltoznak mindketten, változik a magasságuk, a testalkatuk, a bőrszínük és a nemük. Egyik pillanatban feketék, majd cigányok, aztán ijedt képű menekültek. Aztán két fiú, majd két lány. Öreg, megkeseredett pedagógusok, tetőtől talpig tetovált fiatalok, aztán gyerekek, akiknek az arcát a másik kezükben tartott mobiltelefonok képernyője vonja kékes fénybe. Bárkivé is változnak, csak állnak a tiltott fa lombja alatt és fogják egymás kezét.</p><p>A folyamatos transzformáció közben ráadásul ismerős arcok tűnnek fel. Pakisztáni zöldséges házaspár Osloból, a jamaikai származású ébenfekete Mitsy a testvérével, Benji és a férje Mirfieldből, a tündér édes Anna unokahúgom mosolya, meg Palkó a végre felvállalt párjával, zsidó dédszüleim egy megsárgult fényképről, az aranyszívű fiú a férjével Dél-Afrika rezignált fényében, kedves tanárom, Laci bácsi és felesége, Éva meg Kinga, mint sorstársak az aljas módon meghurcolt életükben... És újabb és újabb arcok, és mind engedelmesen elfoglalják a helyüket azon a foltos és kopott falvédőn, hogy mindenki lássa és mindenki szabadon hibáztassa, pocskondiázza őket. </p><p>Elmarad a kiűzetés is, az újrakezdés lehetősége. A történet végzetesen megreked az epilógus ezen egyetlen pontján. Örökkévaló fa takarásában örök emberpár örökké fogja egymás kezét, miközben örökké zeng a kárhoztató ítélet.</p><p>Én meg hipnotizálva nézem a folyamatosan változó arcokat, és csak akkor ébredek föl, amikor megpillantom közöttük a főnököm, a zsidó asztalos jól ismert, szelíd tekintetét.</p><p><br /></p><p><br /></p><p><br /></p>Novotny Juhar-4 Dánielhttp://www.blogger.com/profile/16252088627813368739noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-8031183246285422324.post-46502239531615852272021-09-11T08:30:00.000+02:002021-10-17T08:31:16.827+02:00küszöb alatt<div><i>Lábjegyzet Czöndör István költő </i>No.57. A küszöb <i>c. művéhez.</i></div><div><br /></div>Tudod, mi a küszöb értelme, szerepe? <div><br /></div><div>Egyetlen értelme van, arra találták fel, hogy a koszt kicsit kívül, kitakarított tér tisztaságát pedig belül tartsa. Nem a nagy koszt, azt így is, úgy is behordjuk, az csak ragad ránk magától, aztán meg szana szét szórjuk magunk körül. De a küszöb dolga, hogy a láthatatlan port - amiből lettünk és amivé leszünk - feltartóztassa, ne hagyja észrevétlenül beszüremleni. Az angolban a küszöb: <i>threshold</i>, szó szerint ezt jelenti. </div><div><br /></div><div>Így válik a küszöb az általunk megtisztított belső terek álmának és vágyának megtestesülésévé. Hogy a belső tereink, a lelkünk legmélye a küszöb révén egyszerre nyitott és átjárható, képes a kapcsolatra a külvilággal, ugyakkor mégis elválasztódik attól és van egy határjelző, ami megóv minket, hogy kibogozhatatlanul összekeveredjünk azzal a kinti, kavargó világgal. Hogy én, én maradhassak. A bennünk kialakult sajátos rend révén önmagunk lehessünk. A küszöb hiú remény, hogy a tisztaság nem csak elérhető önerőből, hanem meg is őrizhető...</div><div><br /></div><div>Aki rendszeresen takarít otthon, tudja, hogy a tisztaság végtelen ciklusokba zárt tiszavirág életű mulandóság. Küszöb ide vagy oda.</div><div><br /></div><div><br /></div>Novotny Juhar-4 Dánielhttp://www.blogger.com/profile/16252088627813368739noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-8031183246285422324.post-13269626811667248442021-09-06T18:46:00.001+02:002021-09-06T20:14:15.992+02:00csakhogy<span style="font-family: inherit;">ha győz a kíváncsiság</span><div><span style="font-family: inherit;">végül </span><span style="font-family: inherit;">csak kilépek a kabinomból... </span></div><div><span style="font-family: inherit;">csakhogy már kint is vagyok </span></div><div><span style="font-family: inherit;"><br /></span></div><div><span style="font-family: inherit;">ha nem kapaszkodom erősen </span></div><div><span style="font-family: inherit;">el fogok csúszni... </span></div><div><span style="font-family: inherit;">csakhogy már el is estem </span></div><div><span style="font-family: inherit;"><br /></span></div><div><span style="font-family: inherit;">ha nem állok talpra gyorsan </span></div><div><span style="font-family: inherit;">át fogok esni a korláton... </span></div><div><span style="font-family: inherit;">csakhogy már át is repültem rajta </span></div><div><span style="font-family: inherit;"><br /></span></div><div><span style="font-family: inherit;">ha nem kapálódzok folyamatosan </span></div><div><span style="font-family: inherit;">megfagyok a dermesztő vízben... </span></div><div><span style="font-family: inherit;">csakhogy már teljesen elgémberedtem </span></div><div><span style="font-family: inherit;"><br /></span></div><div><span style="font-family: inherit;">ha nem veszek rendesen nagy levegőket </span></div><div><span style="font-family: inherit;">el fogok merülni... </span></div><div><span style="font-family: inherit;">csakhogy már süllyedek is egyre mélyebbre</span></div><div><span style="font-family: inherit;"><br /></span></div><div><span style="font-family: inherit;">...</span></div><div><span style="font-family: inherit;"><br /></span></div><div><span style="font-family: inherit;">és </span></div><div><span style="font-family: inherit;">a vízfelszínen áthatoló fény </span></div><div><span style="font-family: inherit;">ragyogó apró drágakövekké varázsolja </span></div><div><span style="font-family: inherit;">a lomhán felszálló buborékokba zárt </span></div><div><span style="font-family: inherit;">segélykiáltásomat</span></div><div><span style="font-family: inherit;"><br /></span></div><div><span style="font-family: inherit;"><br /></span></div><div><span style="font-family: inherit;"><br /></span></div><div><span style="font-family: inherit;"><br /></span></div>Novotny Juhar-4 Dánielhttp://www.blogger.com/profile/16252088627813368739noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-8031183246285422324.post-68348912202914424752021-06-01T19:24:00.005+02:002021-06-01T19:27:51.852+02:00más Isten 2<p><i>(folytatás)</i></p><p>Vajon a szubjektív Isten előnyben részesítése nem biztosítja a létjogosultságát önző, önkényes és agresszív egyéneknek, akik ezt a viselkedésüket a saját istenükből vezetik le? Dehogynem, igen, persze. Jogos.</p><p>Ugyanakkor azt hiszem, hogy a gonoszság nem egyéni, hanem társadalmi képződmény. Talán nincs is értelme az erőszaknak, ha senki más nincs, csak én. Az ember önmagában tiszta, csak a másokkal való viszonyban roggyan meg a viselkedésünk értéke. Valahogy úgy, ahogy Stephen King <i>Végítéletéből</i> gyakran idézett monológban:</p><p>"Mutasson nekem egy magányos férfit vagy nőt, és én mutatok egy szentet. Adjon kettőt, egymásba szeretnek. Adjon hármat, és feltalálják a "társadalomnak" nevezett elbűvölő dolgot. Adjon négyet, és építeni fognak egy piramist. Adjon ötöt, és kirekesztenek egyet. Adjon hatot, és feltalálják az előítéletet. Adjon hetet, és hét éven belül újra feltalálják a hadviselést. Lehet, hogy az embert Isten képére alkották, de az emberi társadalmat az Ő ellenlábasáéra, és a társadalom folyton hazafelé igyekszik."</p><p>Persze mind ebbe a társadalomba születünk bele, ebben élünk. A mások Istene nélküli, tisztán saját Isten eleve lehetetlen, fogantatásunktól kezdve annyi és annyiféle hatás ér minket. De talán pont ez az igazán szép emberi kaland, hogy tudatos és módszeres dekonstrukcióval lefejtsük ezeket a társadalmi rárakódásokat és a mélyén, a szívében feltárulhasson az igazi saját Isten. Szerintem önzés, önkényesség és agresszió mentesen.</p><p><br /></p><p><br /></p><p><br /></p><p><br /></p>Novotny Juhar-4 Dánielhttp://www.blogger.com/profile/16252088627813368739noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-8031183246285422324.post-84691728408852534492021-05-30T19:15:00.002+02:002021-09-06T18:22:38.795+02:00más Isten<p>Ne legyen más istened. Alaptörvény. Sima ügy. Vagy nem. </p><p>A megszokott aprópénzre váltás úgy néz ki, hogy Ábrahám, Izsák, Jákób és Jézus (nem pedig Mohamed) Istene az egyetlen igaz isten, minden más isten hazug, gonosz, hamis, a más vallások isteneitől kezdve a pénz és az önimádat megistenüléséig, minden más. Csak nem tudom felérni ésszel: Azzal, hogy megtiltjuk, hogy más istenek legyenek a mieink, nem pont a más istenek létéről, lehetőségéről teszünk bizonyságot? Ha Isten az egyetlen, akkor nincs is rajta kívül más Isten, nem? Vagy mi keresztények nem mondhatunk ki ilyen gonosz iszlám mondatot? Én azt hiszem, hogy Isten az egyetlen isten és mi mind őt keressük, kutatjuk, különböző utakon, nyelveken neveken. De tudom, a kompromisszum mentes radikális monoteizmus megint csak libsi duma, szégyelljem magam, kell nekünk az óvatos, mindenféle csúszkálással teli finom politeizmus, legalább egy gonosz ellen-isten, de még jobb, ha fenntartjuk a hamis bálványok és hazug istenségek jól megszokott pantheonját. Néha az a bajsejtelem gyötör, mintha valami praktikus és súlyos egyházpolitikai oka lenne a más istenek életbentartásának - amit csak én nem érek föl ésszel.</p><p>De hagyjuk a politeizmus fogyasztói világát, a kereszténységen belül is könnyen lehet "más isten"-ezni. Mert valljuk be, azért nem teljesen ugyanolyan az Isten nekem és neked és neki. Az enyém tárt karokkal fogadja az éhező menekülteket, a tied szent fegyverzet az európai kereszténység elpusztítói ellen. Sőt néha egészen ellentétes: az egyikünk Istene gyűlöli a melegeket és elkerülhetetlen kárhozatot szán nekik, a másikunk Istene számára a szeretet és elfogadás példájává válnak... <br /><br />Az hogy Isten szeméyesen a számunkra más és más, ezen nem érdemes vitázni. De hogy ez jó-e vagy rossz, azon már bőven lehet. A teológiatörténetben számtalan példa követte egymást, amikor valaki meghirdette: Ilyen az Isten és nem más. Kisebb közösségek büszkén tudták vallani: mindannyiunk Istene pontosan ugyanolyan, egyforma. A másmilyen Istenűek nem tartoznak hozzánk, közénk. Persze ha csak egy csapat borotváltfejű assisi koldos vagyunk, akkor nekünk az is elég, ha a mások végre békén hagynak, hagy találkozzunk Istenünkkel a madarak énekében meg a napfényben. De ha gazdagok és hatalmasak vagyunk, akkor a másmilyen Istenűek jogosan retteghetnek. Mert vigyázz, ne legyen más az Istened, mint a miénk, hanem mindenben pontosan ugyanolyan! Inkvizíció...</p><p>Tennék egy harmadik lépést is. Az evangéliumokban sehol sem szólal meg így, ez a parancsolat Jézus szájából. De a fejemben, szívemben mégiscsak maghallom az Ő hangján. És valami egészen mást jelent, mint a fentiek. A "Ne legyen más Istened" szerető-féltő kérése mintha éppen azt jelentené, hogy ne a másik Istene legyen a tied. Ne vedd át gondolkodás nélkül, egy az egyben mások Istenét. Ne más Istene után szaladj, amikor megszállottan a másik emberré akarsz válni. Állati menők a csilli-villi farizeusok, csábító az Istenük is - de te légy önmagad. Az legyen az Istened, akivel te találkoztál, akivel neked van kapcsolatod, olyan, amilyen. Légy önmagad, különleges és megismételhetetlen - és a te Istened is a tiéd lesz, nem kölcsönben a másé. <br /><br />Sőt. A végén rájössz, hogy nem is Ő a te Istened, hanem te vagy az Övé. <br /><br />Vagy még inkább kölcsönösen egymásé, egymásért. </p><p><br /></p><p><br /></p><p><br /></p>Novotny Juhar-4 Dánielhttp://www.blogger.com/profile/16252088627813368739noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-8031183246285422324.post-43580577353306080452021-01-07T11:37:00.001+01:002021-01-07T11:37:27.466+01:00utazás Ignóriába <p>... A nyolcadik napon kísérőimmel átléptük Ignória országhatárát. A harmadik településen nagy nehezen találtunk szállást, meglehetősen borsos áron, de az ellátásra nem lehetett panaszunk. Jól esett végre kényelmes ágyban álomra hajtani a fejünket, kipihenni az elmúlt napok viszontagságait. </p><p>Már másnap, a svédasztalos reggelinél megsejtettünk valamit Ignória furcsaságaiból, de csak két nap múlva, amikor tovább indultunk az ország belseje felé, akkor értettük meg igazán, hogy milyen világba csöppentünk. A reggelinél még nem tulajdonítottunk nagy fontosságot a megfigyelt részleteknek: Az előttünk álló úr gátlástalanul a tányérjára tolta az összes kitett sült bacont, aminek amúgy egy része végül a kukában landolt. A motel lakói köszöntek egymásnak, de ezen túl semmi. A szalonnatornyos úr simán leült falni egy hölggyel szemben, aki a kis salátácskájával bajlódott. Egy másik asztalnál egy fogyókúrázóval szemben valaki egymás után tortaszeleteket tolt magába... </p><p>De hagy kezdjem beszámolómat kivételesen a végével. Ahogy végül felfedeztük, az ország közepén van egy puszta terület, annak a közepén egy lyuk. Nem jutottunk elég közel hozzá, és az emlékeink is elég zavarosak, kísérőimmel különböző megfigyelésekre jutottunk, azóta is vitatkozunk ezen. A lyuk mindenesetre kb. 50-100 méter átmérőjű lehet, alapvetően fekete és sötét. Mind tapasztaltunk valami áramlást, befelé vagy kifelé, ebben sincs egyetértés, az pedig, hogy mi áramlott, teljesen bizonytalan.</p><p>Megfigyelésünk szerint Ignória lakosaira ez a furcsa jelenség maradandó hatást gyakorol. Semmi külső jel, tünet, elváltozás, a hatás mindössze a viselkedésükben jelenik meg, ott sem elsőre szembetűnő módon. Tulajdonképpen egyszerűen megfogalmazható: Mindenki kizárólag önmagával van elfoglalva. Izgalmasnak és döbbenetesnek találtuk kísérőimmel, hogy ilyen sarkított viselkedésmintával látszólag stabil társadalom fenttartható. </p><p>Csak pár példa: A kávézóban vagy a buszmegállóban különböző beszélgetéseket tudtunk megfigyelni. A beszélgető felek mindig nagyon lelkesen, szenvedélyesen mesélnek magukról valamit, de a mondandójukat sosem tudják teljesen befejezni, mert a másik fél belevág és elkezdi mondani a saját történetét, amit szintén nem tud befejezni, mert az első mond egy újat. Ha az egyik beszélgető panaszkodik valamire, a másik a saját panaszával folytatja. Egyáltalán nincsenek kérdések. Vagyis néhány esetben elhangzott beszélgetésindító kérdőmondat, de a válasz érdektelennek bizonyult, sőt csak zavarónak, a kérdést természetesen a kérdező válaszolta meg. Akár sikerről, akár gondokról van szó, egyfajta egymástól független licitálássá váltak a beszélgetések.</p><p>Kísérőimmel megegyeztünk hogy célirányosan keresünk és gombkamerával rögzítünk empatikus, bármilyen szociális érzékenységet mutató cselekedetet. Az öt napos vizsgálat után elemeztük a felvételeket. Az egyiken például egy hölgy átadja a helyét egy idősebb úrnak a buszon. De alaposabb analízis után felfedeztük, hogy a högy milyen színészi tehetséggel adja elő a hősnő szerepet, sugárzik róla, hogy mekkora áldozatot hoz, majd a közönsége előtt a teljes megdicsőülés fényében tündököl - miközben persze körülötte az ég világon senkit sem érdekelt az egész jelenet. Külön érdekes utójátékként észrevettük, hogy a buszút hátralevő részében a hölgy az orrát húzogatva fintorgott, mintha helyére ülő úr kellemetlen szagot árasztana.</p><p>Gondoltuk a gyerekekre esetleg még nem hat a fekete lyuk sugárzása. De a játszótéren is hasonló tapasztalataink voltak. A beáramló gyerekek gyorsan lestoppolnak egy-egy játékot, mászókát, hintát, aztán azon elvannak, magukkal beszélgetve játszanak történeteket, amiknek ők maguk a főszereplői. Az őket kísérő anyukákkal való viszony is érdekes, az anyák gyakorlatilag cselédek, szolgák, akiket a gyerekek látszólag kedvük szerint ugráltatnak és megaláznak. Azonban az anyukák egymással való beszélgetéséből kiderül, hogy itt is a mártírszerepben rejlő egyéni megdicsőülés esete áll fenn, hiszen mindegyikük mindenki másnál nehezebb terheket visel és heroikus erőfeszítéssel hordja egydül a hátán az egész terhes családját.</p><p>Az emberek elvégzik a munkájukat, sőt láthatóan remekül, ami nyilván abból is adódik, hogy a saját munkájukat mindenki másénál értékesebbnek, fontosabbnak tartják. Tapasztaltunk egészen tragikus baleseteket, kudarcokat is, ami abból adódik, hogy mindenki arról is meg van győződve, hogy mindenhez tökéletesen ért, de ez ritkán igaz. </p><p>A fiataloknál, a szerelem kérdésében talán a legbonyolultabb a helyzet, ezt nem is értettük meg pontosan. Jellemzően egymáshoz külsőleg-belsőleg nagyon hasonló párokkal találkoztunk, akik mintha a másikra nézve inkább saját magukban gyönyörködtek volna. Egyfajta oda-vissza licitálásnak tűntek ezek a kapcsolatok is.</p><p>Érdekesség, hogy milyen lassan vettük észre, hogy zenei vagy színházi előadások kizárólag szólistákkal működnek, nagyon szerény létszámú közönséggel, ezek is csupa olyan előadások, amikben a nézők önmagukra ismerhetnek az előadott darabokban. A sportversenyekről szinte teljes egészében hiányoznak a csapatjátékok, az egyéni versengés viszont annál erősebb, véresen komolyan vett ping-pong-, sakk- vagy futóversenyekbe botlottunk. A nézők számára mindez csak nyers szórakozást jelent, inkább valamiféle gúnyos gyönyört a vesztesek megalázó kudarcain, mint a győztesek ünneplését - azok éppen eléggé ünnepelték önmagukat...</p><p>Végül rendkívül érdekesnek találtuk, hogy ezzel az egész helyzettel mintha minden ignóriai tökéletesen tisztában lenne. Rendkívül általános, hogy a polgárok mélységesen felháborodva panaszkodnak azon, hogy mások mennyire csak magukkal vannak elfoglalva, hogy bizonyos cégek, politikusok, Ignória állami vezetői felháborító módon csak az önös érdekeik és azonnali személyes haszon mentén hoznak döntéseket. És persze mindez hogyan terheli meg az ő személyes életüket...</p><p>Közel két hónapot töltöttünk Ignória országában és még rengeteg izgalmas megfigyelést tettünk (például a vallás, az egyházak egészen döbbenetes működéséről), amiről itt most nem tudok beszámolni. Amikor végül újból útra keltünk, a határon való áthaladás közben arról beszélgettünk kísérőimmel, hogy vajon milyen jövője lehet egy ilyen társadalomnak? Hogy a jelenlegi furcsa stabilitás mennyire lehet tartós? Vajon mi történne, hogyan tudnának kezelni valamiféle globális krízishelyzetet, egy egész országot érintő katasztrófát, vagy teszemazt egy komoly járványhelyzetet? Elgondolkodva, borongós hangulatban keltünk át az Ignória határát képező lenyűgöző hegyláncolatának hágója felé vezető ösvényen, amin minden bizonnyal nem sokan jártak előttünk...</p><p><br /></p><p><br /></p>Novotny Juhar-4 Dánielhttp://www.blogger.com/profile/16252088627813368739noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-8031183246285422324.post-59868183066348579072020-12-21T18:59:00.004+01:002020-12-21T18:59:35.395+01:00tizenhétnem tudok semmit<br /><div>de őszintén hiszek a</div><div>meglepődésben</div><div><br /></div><div><br /></div><div><br /></div><div><br /></div>Novotny Juhar-4 Dánielhttp://www.blogger.com/profile/16252088627813368739noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-8031183246285422324.post-52323828646827148102020-11-26T21:12:00.006+01:002020-11-26T21:19:48.373+01:00online eufória<i> Vasárnap délelőtt van. Jean-Luis Patisson és Pjotr Fjedorovics Matracz, mindketten a Kinyilatkoztatás- és Sziesztaügyi Minisztérium hivatalos flanellingjében a katedrális hátsó felében ülnek egy padsor közepén. Ragyogóan süt a késő őszi nap. A fény áttör a finom, harmónikus színekkel festett ólomüvegeken, lágyan aranyló világossággal takarva be az üres padsorokat, a kihalt templom belső terét. Kettejükön kívül egy lélek sincs a magasztos katedrálisban, mégis csak szinte suttogva szólnak egymáshoz. </i><div><br /></div><div><div><div><span style="font-size: small;">MAT</span>: ...tulajdonképpen csak a rítus tökéletes liturgiai dekonstrukcióját éljük éppen át... Így szépen illeszkedünk is az iroda Másodlagos Irányelvéhez. <i>(Mat széles arca még szélesebbre húzódik az elégedett mosolytól.)</i></div><div><span style="font-size: small;">PAT</span>: Mondjuk a szent jelenlét vitathatatlan. A fényekben és a csöndben mintha a maga tisztaságában lenne jelen. </div><div><span style="font-size: small;">MAT</span>: Ezt mondom. A szentliturgia, mint valami végtelen esemény, időt és teret áthatva, nélkülünk is történik. Ha nem lenne ilyen jó itt ücsörögni, azt mondanám, hogy menjünk, ne is zavarjuk.</div><div><div><span style="font-size: small;">PAT</span>: Milyen szép... </div><div><span style="font-size: small;">MAT</span>: Szeretjük összekuszálni azt, ami egyszerű... nem is beszélve a rítuálék és szertartások apropóján gyakorolt megalázásokról és irgalmatlanságokról...</div></div></div><div><span style="font-size: small;">PAT</span>: Akkor szerinted annál jobb, minél inkább eltűnünk innen?</div><div><span style="font-size: small;">MAT</span>: Valahogy úgy.</div><div><div><span style="font-size: small;">PAT</span>: Hm... Látod, ahogy a finom por lassú, aranyló táncot lejt a fénypászmákban?</div></div><div><span style="font-size: small;">MAT</span>: Igen. Egész különleges. Mond valamit mulandóságról és örökkévalóságról...</div><div><span style="font-size: small;">PAT</span>: Ez az. Nekünk, neked meg nekem mond valamit. Alapvetően tetszik a gondolat, hogy a tőlünk függetlenül is zajlik a szentliturgia az idők kezdetétől az idők végéig, történt mielőtt ember lett volna és történik miután nem leszünk többé. De vajon a számomra és a számodra nem csak akkor valóság, ha át is éljük? Vajon nem pont attól válnak ezek a pillanatok szentté, hogy itt ülünk és egész lényünkkel kapcsolódunk hozzá? Az istentisztelet végül benned és bennem történik, nem? Mégiscsak kellünk hozzá...</div><div><span style="font-size: small;">MAT</span>: Rendben, de akkor mi itt ez az üresség?</div><div><div><span style="font-size: small;">PAT</span>: Van gyülekezet, csak nem itt...</div><div><span style="font-size: small;">MAT</span>: Tudom, otthon, ágyakban ülve, meg fotelekben, a képernyők előtt, a kibertérben...</div></div></div><div><div><span style="font-size: small;">PAT</span>: Igazából nem tehetnek róla, jönnének, ha lehetne...</div><div><span style="font-size: small;">MAT</span>: Hát nem tudom, úgy látom a sajtóból, nagyon bejött ez az online egyház, sok embernek jó az a fotel... Tudod, érdekes kifejezés ez, hogy "gyülekezet". Összegyülekezés, megyünk egy helyre, hogy ott együtt legyünk. Ilyen szempontból tökéletesen megfelel a kibertér, nem? Mi a különbség? Hely ez is <i>(körbeint a kezével)</i>, meg a virtuális is. Az utóbbi egyszerűbb, kényelmesebb...</div><div><div><span style="font-size: small;">PAT</span>: Mi?...</div><div><span style="font-size: small;">MAT</span>: És főleg tökéletesen steril, garantáltan vírusmentes...</div></div><div><div><span style="font-size: small;">PAT</span>: Jaj, ne kezd te is...</div><div><span style="font-size: small;">MAT</span>: Tudod, hogy csak évődök.<br /></div></div></div><div><div><span style="font-size: small;">PAT</span>: Hm... Elfogadni továbbra sem tudom, de azt hiszem értem, hogy mi lehet az oka ennek a lelkesedésnek, digitális eufóriának az online istentiszteletek és lelkészi szolgálatok terén...</div></div><div><span style="font-size: small;">MAT</span>: Hát én érteni sem értem. Pedig mindenki hogy odavan, hogy mennyire csodás így a szolgálat, mennyi embert elér, szerte az egész világon, micsoda nézettségek, mekkora a vallási kínálat és a választási lehetőségek, és hogy ez a jövő...</div><div><div><span style="font-size: small;">PAT</span>: ...szóval, szerintem egyszerűen az új találkozások öröme miatt van az eufória. A templomokban, az istentiszteleteken elsősorban idősek voltak jelen, esetleg gyerekek az elvétve értelmes hitoktatás miatt. Most meg az online misék túloldalán ott ülnek a középkorúak, azok a fiatalabb felnőttek, akik a legritkább esetben tették be a lábukat a templomba. A lekészeknek - és persze az egyházi vezetőknek is - <i>jópásztor-élménye</i> van. </div><div><span style="font-size: small;">MAT</span>: Hogyan? Mire gondolsz?</div><div><div><span style="font-size: small;">PAT</span>: Hát ott hagynak - cserban hagynak? ez durva? - kilencvenkilencet, netmentes öregeket és gyerekeket, de cserébe megtalálnak egyet a kibertérben elveszettek közül. Az örvendezés pedig tényleg olyan mennyei, mint ahogy Ő mondja. Eufória. Online eufória.</div><div><span style="font-size: small;">MAT</span>: Ezt értem, igazad lehet. Csakhogy nekem illúziónak tűnik.</div><div><div><span style="font-size: small;">PAT</span>: A megtalálás öröme biztos valódi. Őszinte, nem kétséges.</div><div><span style="font-size: small;">MAT</span>: Viszont az elveszett bárány nem igazán. Vagyis nem kerül vissza a nyájhoz. A pásztor úgy érzi, hogy megvan, felveszi a vállára, viszi haza, viszi vissza a kilencvenkilenchez - de amikor odaér, nincs a vállán senki, semmi, tapogatja, keresi, talán nem is volt... Közben a kilencvenkilenc sem annyi már, megfogyott...</div><div><div><span style="font-size: small;">PAT</span>: Igen. Az online eufória valódi, az online gyülekezet nekem is illúziónak tűnik. A gyülekezet, az összegyülekezés szent értelmében valahogy mégsem valósul meg a kibertérben.</div><div><span style="font-size: small;">MAT</span>: Már a szótól is kiráz a hideg.</div><div><div><span style="font-size: small;">PAT</span>: Látszólag a kibertér maga a szabadság, nincsenek falak, határok, akadályok. A végtelen elvont űr. De az összegyülekezéshez nem tér kell, hanem hely. Ilyen ősi falak és mesés ablakok, oltár és padok. <i>(Most Pat mutat körbe.)</i> Hely, ahol van számodra hely, pont neked, pont ott a padban. Vagy legalább egy domboldal, ahol ezrek letelepedhetnek Köréje a zöld fűbe. Füves legelők, csendes vizek. Valós, körülhatárolt helyek...</div><div><span style="font-size: small;">MAT</span>: Akkor most mi lesz?</div><div><div><span style="font-size: small;">PAT</span>: Igen, ez a kérdés. A rendkívüli helyzetek kényszermegoldásai felett nem ítélkezhetünk ez biztos. De jó lenne, ha nem hazudnánk magunknak. A jövő? Igen, a jövő miatt aggódom... </div><div><span style="font-size: small;">MAT</span>: Abban megegyezhetünk, hogy olyan nem lesz soha már, mint amilyen volt.</div><div><div><span style="font-size: small;">PAT</span>: Talán a Don Cupitt álom fog megvalósulni? </div><div><span style="font-size: small;">MAT</span>: Család-egyház...</div><div><div><span style="font-size: small;">PAT</span>: Azt hiszem az egyház mindenkor addig ér, ameddig a Communio, a legtágabb értelemben vett szent közösség. Nehéz elképzelnem érintés nélkül, íz és korty, áldó és békességet nyújtó kéz nélkül...</div><div><br /></div><div><i>Percekig hallgatnak. Az aranyló por továbbra is lomhán hullámzik a napsugarak sávjaiban. A szinte néma lélegzetvételeik nem hogy nem zavarják meg az átható csöndet, inkább csak megerősítik.</i></div><div><br /></div><div><span style="font-size: small;">MAT</span>: Emlékszel, amikor a gimnazistákkal a fehér világítótoronynál töltöttük azt a viharos napot?</div><div><div><span style="font-size: small;">PAT</span>: Ühüm...</div><div><span style="font-size: small;">MAT</span>: Mi van ha az online eufória közvetlenül rettegésből és szorongásból fakad? A FOBO-ra gondolok. Tudod, Fear Of Being Offline...</div><div><div><span style="font-size: small;">PAT</span>: Lehet benne valami, de ez nagyon modern pszichológiai terminus. Az egyház meg lényegénél fogva ősi. </div><div><span style="font-size: small;">MAT</span>: Ha úgy vesszük, ha lehet beszélni online létről az internet előtti évezredekben, akkor azt az egyház tudta a magáénak. Mindig szól az ige, mindenkihez el kell jutnia, nincs ember, aki ne lenne viszonyban Istennel és az egyház az, aki ennek a viszonynak, kapcsolatnak felületet és nyelvet biztosít. Talán már a 20. század zöme ennek az offline kihullásnak a félelmével töltötte meg az egyházakat. Talán ezért jelent a láthatónál is sokkal többet, hogy végre - újra? - online lehetünk...</div><div><div><span style="font-size: small;">PAT</span>: A világméretűség, egyetemesség egyfajta újraértelmezésének öröme lenne ez?</div><div><span style="font-size: small;">MAT</span>: Mondjuk.</div><div><div><span style="font-size: small;">PAT</span>: Hm.</div><div><span style="font-size: small;">MAT</span>: ...</div><div><div><span style="font-size: small;">PAT</span>: ...</div><div><span style="font-size: small;">MAT</span>: Na, menjünk.</div><div><div><span style="font-size: small;">PAT</span>: Igen, ideje van.</div><div><span style="font-size: small;">MAT</span>: Nálad van a kulcs? Emlékszel a harangozó mennyire a lelkünkre kötötte, hogy alaposan zárjuk be magunk után a kaput. Nem lehetünk elég elővigyázatosak, mi? <i>(vigyorog)</i></div><div><div><span style="font-size: small;">PAT</span>: És visszazárjuk a csöndet önmagába. Magunkat meg kizárjuk...</div><div><br /></div><div><i>Távozó lépéseik tompa visszhangja hetek múlva sem hal el teljesen, bár halkabb az ambóra szálló pille szárnysuhogásánál is.</i></div><div><br /><br /></div></div></div></div></div></div></div></div></div></div></div></div></div></div></div></div><div><br /></div><div><br /></div>Novotny Juhar-4 Dánielhttp://www.blogger.com/profile/16252088627813368739noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-8031183246285422324.post-32172461296560623952020-11-16T20:14:00.004+01:002020-11-17T10:14:11.211+01:00mindenség és<i>Nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala. (1Kor 8,6) <br /></i> <br /><br />Tőle van a mindenség, és mi is. <i>(őtőle - eisz auton)</i> <br />Tőle van a végtelen világűr, és az apró, lehulló búzamag is. <br />Tőle van az évmilliók megszámlálhatatlan folyama, és a kisbabák kibuggyanó nevetése is. <br />Tőle van minden anyag és kémiai elem, és az aranyló pitypang is a kapunk tövében. <br />Tőle van minden energia és sugárzás, és tegnap éjjel a tó vizén csillogó holdfény is. <br />Tőle van minden hang és hullámforma, és amikor Kenny Wayne Shepherd szólózik, az is. <br />Tőle van maga a megmagyarázhatatlan élet, és az almafánkon minden este daloló fülemüle is. <br />Tőle van minden állat és növény, és még az izgága hangya is a konyhapulton. <br />Tőle van a világ minden pontján minden ember, és egy favela utolsó házában meghúzódó is. <br />Tőle van az emberek végtelen sokfélesége, bármilyen is legyen a bőrszínünk. <br />Tőle van minden egyes lélek, és ő is, aki a múlt héten padlóra küldött téged. <br />Tőle van minden álom és fantázia, és az éjjeli szekrényemen az elnyűtt Radnóti kötet is. <br />Tőle van a társadalom és kultúra, és amikor megfogod a kezem, az is. <br />Tőle van minden tudás és ismeret, és a lányom frissen sült cipójának illata is. <br />Tőle van szerelmem, az én mindenségem, és azt hiszem, hogy neki én is. <br />Tőle van minden kegyelem és irgalom, és az is, ha te végre meg tudsz nekem bocsátani. <br />Tőle vagy te is, és bizony, nehéz elhinni, de ő, igen, ő is. <br />Tőle van a hitem, hogy Tőle van a mindenség, és a gyengeségem is, hogy ezt mindenestül felfogjam és elfogadjam.<div><br /></div><div><br /></div><div><br /></div>Novotny Juhar-4 Dánielhttp://www.blogger.com/profile/16252088627813368739noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-8031183246285422324.post-80091242460513209472020-11-15T09:43:00.003+01:002020-11-15T09:43:57.325+01:00pandémia dilemma<i>Késő este, egy lélek sem mászkál már a mellékutcákban. A közvilágítás lámpáinak fényében láthatóvá válik a hideg, novemberi, finoman szemerkélő eső bársonyos, lomha hullása. Jean-Louis Patisson elkíséri Pjotr Fjedorovics Matraczot kutyát sétáltatni, épp egy emelkedőn kaptatnak fölfele. Mat a vastag kötött sáljába szuszog, Pat párás szemüvegén keresztül a körülötte áramló nyirkos immanenciát méregeti. A beszélgetésük hangjában mégis ott a melegség. Gubacs lelkesen hajtja a szagnyomokat az útszéli dzsumbujban.</i><div><br /></div><div>Mat: ...Érzed az illatokat? </div><div>Pat: Mire gondolsz? </div><div><div>Mat: Kedvelem a későősz édeskés illatát, az éppen csak beinduló lebomlást... azt a határt, amikor az élet éppen átfordul a halálba...</div><div>Pat: ...ami persze csak előkészíti az élet télvégi újraéledését...</div></div><div><div>Mat: Most ez van, minek rohanni? Ez a borongós rekviem miért nem elég jó? Mindig csak a happy tavasz...</div><div>Pat: Az örök körforgásban az egyik sem lehet meg a másik nélkül, elszakíthatatlanul egymásba kapaszkodnak... </div></div><div><div>Mat: ...Amiről itt és most legfeljebb csak nagyon közvetett tapasztalataid lehetnek. Engedd el a talajvesztett kozmikus rendszereid - nézd Gubacsot, milyen aranyos, a élvezkedik a szagorgiában. Itt és most. </div></div><div>Pat: Tényleg helyes. ...Féltem a kutyád, mi van, ha mégis jön erre egy kocsi, ő meg kiszalad elé? Nem kéne megkötni?</div><div>Mat: Nem szereti a pórázt. Eltűri, elviseli, de ilyenkor láthatóan boldog.<br />Pat: Rendben, te tudod. Csak aggódom érte...</div><div>Mat: Tudod, ez a póráz ügy tulajdonképpen maga a pandémia dilemma, kicsiben. </div><div>Pat: ...</div><div><div>Mat: Két lehetőség van. Meghagyom a kutyám szabadságát, örömét, aztán persze benne van a pakliban, hogy elmerül a szagvadászatban, kóvályog, aztán jön egy furgon és elcsapja. Ettől a sorstól aránylag biztosan meg tudom védeni, ha felteszem a pórázt. Cserébe meg agyilag megroggyan. Folyton rövid pórázon biztosan rövid úton bedilizne. Ráadásul kutya, vérében van az önfeladás - alig vennénk észre. De vajon jó ez neki?</div><div>Pat: Annyiban egyetértek, hogy nem a halál a legrosszabb, ami történhet... De azért ott van az élen... Vajon érdemes kockáztatni? </div></div><div><div>Mat: Nyilván, ha lenne egyszerű megoldás, nem lenne dilemma...</div><div>Pat: Azért a halál elég éles küszöb ebben a történetben - azon túl a szagok utáni szabad kujtorgás esélye is megsemmisül. Szép dolog a szabadság, csak kell hozzá valaki, aki meg tudja élni. </div></div><div><div>Mat: Lehet, hogy ez a lényeg, a megélés. Csak az számít, amikor szabad vagy... Az idő és a küszöbök elillannak, a megélt kor devalválódik.</div><div>Pat: És az esély? Az idő ad esélyt a szabadság tökéletessé váló pillanataira.</div></div><div><div>Mat: A szűk idő, a korlátozott esély pedig pont az értelmét, a megismételhetetlenségét adja a pillanatnak. Nem is "kockázat" ez... hmm... inkább egy ölelés, a halál folytonos magunkhoz ölelése...</div><div>Pat: Mi van a többiekkel körülötted? Az ő idejükről is te dönthetsz a pórázzal?</div><div><div>Mat: Mire gondolsz?</div><div>Pat: Gubacs rosszkor császkál ki az útra, jön a furgon, de észreveszi, elrántja a kormányt, durr, ott az oszlop és a fémkoporsó egyből be is tölti a hivatását. <i>[Csak a foga közt suttogva.]</i> Irtózom az autóktól...</div></div><div><div>Mat: Hm... hm...</div><div>Pat: A pórázoddal esetleg nem csak a kutyádat véded meg, hanem másokat is. Tudod, kooperáció, egymásra figyelő élet. </div></div><div><div>Mat: Ez rendben van, de a pillangószárny történetek mindig relatívak. Nehéz azt mondani, hogy a póráz mindig kooperatív, a szabadon engedés mindig veszélyforrás. </div><div>Pat: Mármint?</div></div><div><div>Mat: Teszem azt, felteszem a pórázt, Gubacs idétlenkedik, te pedig pont olyan szerencsétlenül esel át a lábadra tekeredő csapdán, hogy lefejeled a padkát. De mondok más forgatókönyvet is: Bözsi néni macskája nem hülye, imádja direkt hergelni Gubacsot. A kutya megkötve, a macska meg látja a tehetetlenségét, nagy peckesen átsétál az orra előtt - éa akkor jön a furgon, na meg az oszlop.</div><div>Pat: A történetek élik a maguk életét. Akkor megint csak mi marad nekünk? A jelen pillanat ugye? A carpe diem?</div><div><div>Mat: Valahogy úgy. </div><div>Pat: ...</div></div><div><div>Mat: ...</div><div>Pat: Ilyenkor is jó sétálni.</div></div><div><div>Mat: Igen.</div><div>Pat: Mi egymással beszélgetünk. Gubacs meg a szagokkal.</div></div><div><div>Mat: Egy kicsit mi is a szagokkal.</div><div>Pat: Meg egy kicsit külön-külön önmagunkkal is...</div><div><div>Mat: ...</div><div>Pat: ...</div></div><div><div>Mat: Tudod mi érdekes?</div><div>Pat: Mi?</div></div><div><div>Mat: Azért mindig hozom magammal a pórázt...</div><div><br /></div></div></div></div></div><div><i>Mindketten mosolyognak. Mennek tovább a közvilágítás fény- és árnyékfoltjain. Pat nagy levegőt vesz, lassan fújja ki. Mat valamit hümmögve dúdol. Gubacs az egyik ház előtti előkertben éppen lelkesen belehengergődzik valami kétes eredetű foltba. Roppant elégedett.</i></div><div><i><br /></i></div><div><i><br /></i></div><div><i><br /></i></div>Novotny Juhar-4 Dánielhttp://www.blogger.com/profile/16252088627813368739noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-8031183246285422324.post-32393325449567480522020-11-09T19:59:00.000+01:002020-11-09T19:59:38.830+01:00csöndszárnyak<p>Közhelyes,
hogy a teljes csöndben megszólal Isten.</p><p class="MsoNormal" style="margin-bottom: .0001pt; margin-bottom: 0cm;"><o:p></o:p></p>
<p class="MsoNormal" style="margin-bottom: .0001pt; margin-bottom: 0cm;">Szerintem tényleg
így van. Nemrégiben három hónapot élhettem bencés szerzetesekkel – tudom, miről
beszélek. Egy dombtetőn állt a kolostor, hatalmas kerttel és erdővel körülvéve.
Az egyik öreg szerzetes magyarázta el, hogy léteznek „vékony” helyek, mint az
is. A mi világunkba, a templom teljes csöndjébe áthallatszik az Ő világa. És
tényleg.</p>
<p class="MsoNormal" style="margin-bottom: .0001pt; margin-bottom: 0cm;">Mondjuk, a
hangzavar sem zavart sosem. Négy gyermekem van, nem lustálkodnak, teszik a
dolguk, megadják az állandó alaphangot. Feleségem pedig zenész, fagott művész
és kántor. Ráadásul már egy évtizede iskolalelkész vagyok, hát a gimnázium sem
a csöndről híres. Ezer gyerek nem kispálya. A beszéd, az ének, a nevetés, a
rohangálás és a kiáltások, táskák, ajtók és modern zene döndülései számomra az
életet hirdető kakofónia. Néha csak állok és gyönyörködöm bennük, mint az
unokáira feltétel nélkül büszke nagypapa. Az én gyülekezetem és családom tele
van lüktető élettel, mint valami ezer szólamban zengő, kivehetetlen
Hallelúja-kórus. De ha becsukom a szemem és nagyon figyelek, végeredményben ezt
is Isten hangjának hallom. <o:p></o:p></p>
<p class="MsoNormal" style="margin-bottom: .0001pt; margin-bottom: 0cm;">A
mindennapok hullámzó hangzavarán túl mégis különleges élmény a teljes csönd
megélése. És a megrendítő találkozás Vele ebben a teljes csöndben. Lelkészi
életem talán legvarázslatosabb élménye egy ilyen csönd alkalma.</p><p class="MsoNormal" style="margin-bottom: .0001pt; margin-bottom: 0cm;"><o:p></o:p></p>
<p class="MsoNormal" style="margin-bottom: .0001pt; margin-bottom: 0cm;">Még
Szentendrén voltam lelkész, a templomunk építkezése a befejezéshez közelített,
én látogattam meg a keresztelőt kérő családot. Mellékutcában takaros, régi
parasztház, nyári verőfény elől a veranda árnyékába menekülve beszélgetünk. A
szülők zavart pillantásokat váltanak, végül kibökik, hogy vajon nem lehetne egy
kedves pilisi zugban, egy forrásnál a keresztelő. Alszom rá egyet – másnapra
megvan a döntés, igen, legyen.</p><p class="MsoNormal" style="margin-bottom: .0001pt; margin-bottom: 0cm;"><o:p></o:p></p>
<p class="MsoNormal" style="margin-bottom: .0001pt; margin-bottom: 0cm;">Leparkolunk
Pilisszentkereszt határában, Bibliával, Luther-kabáttal és liturgikus
eszközökkel a hátizsákomban, gyerekes várakozással a szívemben vágok neki a
többiekkel a turistaösvénynek. A délutáni napsütés itt, a bükkfák árnyékában
kifejezetten megszelídül. A finoman rezgő levelek közt átszökő sugarak táncoló
fénytündérkéket vetítenek az ezüstös fatörzsekre. Aztán, a kitartó emelkedő
után megérkezünk a kis völgyhöz, forráshoz. Egyből megértem, mit jelent az <i>Isten tenyere</i> kifejezés. Apró szentély,
körben, a lejtőkön rendszertelenül elszórt, egyszerű, kopott padok a fák közt.
Bár a hatalmas bükkök remegő levélkupolát borítanak fölénk, teljesen világos
van. Csak a fény furcsa, tele van vele a levegő, inkább, mint valami bódító
illat tölti be a kis völgyet, csak ezt a szemünk lélegzi be. Egyedül a forrás
szégyellős csobogása hallatszik, de mintha ez is csak teljesebbé tenné a
tökéletes csöndet.</p><p class="MsoNormal" style="margin-bottom: .0001pt; margin-bottom: 0cm;"><o:p></o:p></p>
<p class="MsoNormal" style="margin-bottom: .0001pt; margin-bottom: 0cm;">Mind
mosolygunk. Előkészülünk, csak a legszükségesebb szavak, inkább csak a
tekintetünk beszél. A csecsemő nevető szemei magában az életben gyönyörködnek.</p><p class="MsoNormal" style="margin-bottom: .0001pt; margin-bottom: 0cm;"><o:p></o:p></p>
<p class="MsoNormal" style="margin-bottom: .0001pt; margin-bottom: 0cm;">…a szent
keresztség áldásában…<br />…ilyeneké
Isten országa…<br />…szentek
közösségét...<br />…gondoskodtok…<br />…újonnan
szült…<br />…a Te
országod…</p><p class="MsoNormal" style="margin-bottom: .0001pt; margin-bottom: 0cm;">Ámen.</p><p class="MsoNormal" style="margin-bottom: .0001pt; margin-bottom: 0cm;"><o:p></o:p></p>
<p class="MsoNormal" style="margin-bottom: .0001pt; margin-bottom: 0cm;">Egy
testvérpár, talán nyolc-tíz évesek lehetnek, fuvoláznak, beleszövik a lágy
hangokat a ragadós fénybe, ezzel is csak még jobban összegubancolják a csöndet.
A kicsik a gyöngyöző patakban játszanak, valami csoda folytán teljes csendben.
Mind mosolygunk.</p><p class="MsoNormal" style="margin-bottom: .0001pt; margin-bottom: 0cm;"><o:p></o:p></p>
<p class="MsoNormal" style="margin-bottom: .0001pt; margin-bottom: 0cm;">Senkinek sem
jut eszébe hazamenni. Nem tudok pontosan visszaemlékezni, de mintha időtlen
órákig maradtunk volna még. Másokhoz hasonlóan leülök az egyik padra a fák
közt. Egy-egy ember mellém telepszik, halkan beszélgetünk. Mintha minden
kicsiny szó felnyitásával valami apró csoda kerülne elő a héjából. Történetek,
hihetetlen utazás, szerelem, szép halál. És ott, akkor, abban a csöndben velünk
van Ő is. Egészen közel. És ha ebben egy szemernyit is kételkedne bárki, a
következő percben mindenkinek egyértelművé válik a szentség.</p><p class="MsoNormal" style="margin-bottom: .0001pt; margin-bottom: 0cm;"><o:p></o:p></p>
<p class="MsoNormal" style="margin-bottom: .0001pt; margin-bottom: 0cm;">Pillangók
érkeznek. Százával. Isznak a forrásból. Néma szárnycsapásaikkal táncolnak az
egész völgyben. Hófehér angyalkák mindenütt. A gyerekek kikerekedett szemmel
nézik a csodát. A lepkék rászállnak a kitartott kezükre, a testükre, a fejükre.
És persze a miénkre is. Mindenki megbabonázva mosolyog, nevet. A tökéletesen
hangtalan szárnyalás, a pillangók törékeny szépsége az egyszerűség csodája.
Vékony hely. Közelség. Jelenlét. Áldás. Kegyelmi idő – kairosz.</p><p class="MsoNormal" style="margin-bottom: .0001pt; margin-bottom: 0cm;"><o:p></o:p></p>
<p class="MsoNormal" style="margin-bottom: .0001pt; margin-bottom: 0cm;">Lehet, hogy
ezért nem zavar a mindennapok hangzavara – annak a nyári délutánnak a tökéletes
csöndje kitörölhetetlenül a lelkembe fészkelődött. A csönd átható ereje azóta
is ott zümmög bennem. Isten nem csak megszólalt, meg is simogatott.
Szentségben. Pillangókban.</p><p class="MsoNormal" style="margin-bottom: .0001pt; margin-bottom: 0cm;"><br /></p><p class="MsoNormal" style="margin-bottom: .0001pt; margin-bottom: 0cm;"><br /></p><p class="MsoNormal" style="margin-bottom: .0001pt; margin-bottom: 0cm;"><br /></p><p class="MsoNormal" style="margin-bottom: .0001pt; margin-bottom: 0cm;"><o:p></o:p></p>Novotny Juhar-4 Dánielhttp://www.blogger.com/profile/16252088627813368739noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-8031183246285422324.post-5120682330567512512020-07-26T06:55:00.005+02:002020-07-26T06:55:00.283+02:00tizenhatlánc és bilincs az<div>arcomra vetülő fény</div><div>digitális mész</div><div><br /></div><div><br /></div><div><br /></div><div><br /></div><div><br /></div>Novotny Juhar-4 Dánielhttp://www.blogger.com/profile/16252088627813368739noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-8031183246285422324.post-40367560997502433512020-07-25T08:52:00.001+02:002020-07-25T09:39:39.144+02:00ökölvívásReggelire ízlelgess egyszerre valós ellentmondásokat. <div>Ne kapkodj, rágj meg jól minden falatot. </div><div><br /></div><div><br /></div><div style="text-align: right;">Befutni a célba <font color="#2b00fe">remek dolog</font>, de néha csak <font color="#ff0000">maga a futás is öröm</font>. </div><div style="text-align: right;">A levegőbe öklözni egyszer <font color="#2b00fe">hiba</font>, máskor meg <font color="#ff0000">gyakorlás</font>. </div><div style="text-align: right;">Az ökölvívás, mint sport, egyszerre <font color="#2b00fe">ősi hagyomány</font> és <font color="#ff0000">állati brutalitás</font>. </div><div style="text-align: right;">A nélkülözhetetlen homokzsák nem véletlenül ugyanolyan <font color="#2b00fe">négy évezrede</font> és <font color="#ff0000">ma</font>. </div><div style="text-align: right;">A küzdelmet egyszerre <font color="#2b00fe">igyekszünk elkerülni</font> és <font color="#ff0000">kikerülhetetlen része az életnek</font>. </div><div style="text-align: right;">Az erőszak egyszerre <font color="#2b00fe">lenyűgöző</font> és <font color="#ff0000">elborzasztó</font>. </div><div style="text-align: right;">Az erő megnyilvánulása egyszerre <font color="#2b00fe">gyönyörűséges</font> és <font color="#ff0000">félelmetes</font>. </div><div style="text-align: right;">A félelem egyszerre <font color="#2b00fe">menekülésre ösztönöz</font> és <font color="#ff0000">lebénít</font>. </div><div style="text-align: right;">A félelem tárgya egyszerre <font color="#2b00fe">láthatatlan</font> és <font color="#ff0000">kitölt minden gondolatot</font>. </div><div style="text-align: right;">A legendás harcosok egyszerre <font color="#2b00fe">a csodálatunk tárgyai</font> és <font color="#ff0000">a pusztítás eszközei</font>. </div><div style="text-align: right;">A médiából áradó erőszak<font color="#2b00fe"> egyszerre körül is vesz</font> és <font color="#ff0000">elfásítja a lelkünket</font>. </div><div style="text-align: right;">Az ökölvíváson kívül is van olyan, hogy bár <font color="#2b00fe">semmi bajom veled</font>, mégis <font color="#ff0000">megverlek</font>. </div><div style="text-align: right;">Az erőszak látványa egyszerre <font color="#2b00fe">mindennapos</font> és <font color="#ff0000">árnyékot hagy a szívünkön</font>. </div><div style="text-align: right;">Egyszerre érzem, hogy <font color="#2b00fe">muszáj talpra állnom</font>, mégis <font color="#ff0000">inkább fekve kivárom, amíg kiszámolnak</font>. </div><div style="text-align: right;">A teljesítmény mércéje látszólag <font color="#2b00fe">az egyértelmű győzelem</font>, valójában <font color="#ff0000">a kudarc utáni talpra állás</font>. </div><div style="text-align: right;">A jelen helyzet egyszerre <font color="#2b00fe">unalmas</font> és <font color="#ff0000">kiszámíthatatlan</font>. </div><div style="text-align: right;">A közvetlen jövő egyszerre <font color="#2b00fe">egyszerű</font> és <font color="#ff0000">titokzatos</font>. </div><div style="text-align: right;">Ugyanúgy vágyunk arra, hogy <font color="#2b00fe">békén hagyjanak</font> és, hogy <font color="#ff0000">mind együtt legyünk végre</font>. </div><div style="text-align: right;">A feladataink egyszerre <font color="#2b00fe">egészen világosak</font> és mégis <font color="#ff0000">könnyen elveszünk bennük</font>. </div><div style="text-align: right;">A játékszabályok <font color="#2b00fe">pontosan rögzítettek</font>, ugyanakkor <font color="#ff0000">minden erőnkkel meg akarjuk kerülni őket</font>. </div><div style="text-align: right;">Sokan megmondják, hogy <font color="#2b00fe">mit kell tenni</font>, mégis <font color="#ff0000">azt érezzük, hogy egész másképp kéne</font>. </div><div style="text-align: right;">A közmondás papja egyszerre <font color="#2b00fe">vizet prédikál</font> és <font color="#ff0000">bort iszik</font>. </div><div style="text-align: right;">Az igehirdető – mint mindenki más – egyszerre <font color="#2b00fe">szent</font> és <font color="#ff0000">alkalmatlan</font>. </div><div style="text-align: right;">A prédikációnak ugyanúgy kéne <font color="#2b00fe">szólnia másokhoz</font>, mint <font color="#ff0000">önmagunkhoz</font>. </div><div style="text-align: right;">Ha tanítunk, fegyelmezünk, az egyszerre <font color="#2b00fe">szóljon a tanítványnak</font> és <font color="#ff0000">legalább annyira önmagunknak is</font>. </div><div style="text-align: right;">Önmagunk edzése és gyakorlása bizony egyszerre <font color="#2b00fe">megerősít</font> és <font color="#ff0000">megsanyargat</font>. </div><div style="text-align: right;">A hitünk alkalmassága egyszerre <font color="#2b00fe">tölt meg templomot</font> és <font color="#ff0000">templom híján emberi szívet</font>. </div><div style="text-align: right;">Jézus egyszerre<font color="#2b00fe"> csodálatra méltó</font> és <font color="#ff0000">alázatos</font>. </div><div style="text-align: right;">Isten ugyanúgy jelen van <font color="#2b00fe">a világegyetem minden zugában</font> és<font color="#ff0000"> egészen közel hozzád</font>. </div><div style="text-align: right;">Egyszerre fontos Neki <font color="#2b00fe">minden egyes lélek</font> és <font color="#ff0000">kifejezetten pont te</font>. </div><div style="text-align: right;">Ugyanúgy. </div><div style="text-align: right;"><br /></div><div style="text-align: right;"><br /></div><div><br /></div><div><br /></div>Novotny Juhar-4 Dánielhttp://www.blogger.com/profile/16252088627813368739noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-8031183246285422324.post-28636866802524715932020-04-14T14:05:00.000+02:002020-04-14T14:11:25.386+02:00apátia himnusztökmindegy<br />
<br />
tökmindegy, hogy valóság vagy álom<br />
egyformán hihetetlen és abszurd<br />
összekeveredve, szétválogathatatlan halomban<br />
tornyosulnak a tudatom padlóján<br />
kis zsámlin kuporogva<br />
persze szöszölök a válogatással<br />
de végül úgyis visszalapátolom a kupacra<br />
<div>
szóval tökmindegy</div>
<div>
nincs különbség</div>
<br />
tökmindegy, hogy most vagy soha<br />
sosincs most, mert már el is múlt<br />
órák telnek, semmivel tele<br />
de legalább ez is elmúlt<br />
közelít a nagy soha<br />
vagy már itt is van, épp most<br />
<div>
szóval tökmindegy</div>
<div>
nincs különbség</div>
<br />
tökmindegy, hogy dolgozom vagy sem<br />
nem változtat semmin<br />
csak az számít, hogy minek látszik<br />
aki nem csinál semmit, vetíti, hogy sokat<br />
aki hasznos, láthatalan<br />
próbálok legalább nem ártani<br />
lehetetlen<br />
<div>
szóval tökmindegy</div>
<div>
nincs különbség</div>
<br />
tökmindegy, hogy építek vagy rombolok<br />
ami felépül, csak azért van, hogy összedőljön<br />
meg amúgy is csak romokból építek<br />
ha meg lebontok végre falat, kerítést, szögesdrótot<br />
hajnalra magától is kinő újra<br />
szóval tökmindegy<br />
nincs különbség<br />
<br />
tökmindegy, hogy van cuccom vagy nincs<br />
a vágyakozásom erejével<br />
a hiány szabálytalan űrt hasít önmagamba<br />
a cucc persze sehogy sem illik az űrbe<br />
egyszerűen nem fér el<br />
de kidobni sem lehet újabb hasítás nélkül<br />
úgyis tönkremegy<br />
persze akkor sem jobb<br />
<div>
szóval tökmindegy</div>
<div>
nincs különbség</div>
<br />
tökmindegy, hogy fáj vagy éppen jó<br />
hiszen azért jó, mert épp nem fáj<br />
meg lehet, hogy most is fáj<br />
csak már nem érzem<br />
hat a fájdalomcsillapító<br />
már nem érzek semmit<br />
nem vagyok benne biztos, hogy ez jó<br />
amikor fáj, legalább érzem<br />
<div>
szóval tökmindegy</div>
<div>
nincs különbség</div>
<br />
tökmindegy, hogy kimondom a fontosat<br />
vagy csöndben maradok<br />
úgysem hallja senki<br />
vagy ha hallja, akkor a következő pillanatban már el is felejti<br />
semmin sem változtat, sem a szó, sem a csönd<br />
szóval tökmindegy<br />
nincs különbség<br />
<br />
tökmindegy, hogy igaz vagy sem<br />
az igaz is súlytalan<br />
a hazugság is csak karcolás, begyógyul<br />
és végül pontosan tudjuk,<br />
hogy nincs is a kettő között<br />
semmi különbség<br />
tökmindegy<br />
<br />
tökmindegy, hogy megyek vagy maradok<br />
minden csöndes<br />
semmi sem látszik a szörnyből,<br />
akitől annyira kell rettegni<br />
maga a minden értelmet nélkülöző félelem<br />
tűnik a legpusztítóbb fertőnek<br />
felzabál itt bent vagy ott kint is<br />
<div>
szóval tökmindegy</div>
<div>
nincs különbség</div>
<br />
tökmindegy, hogy élek vagy meghalok<br />
persze ver a szívem meg lélegzem<br />
eszek, iszok, ürítek<br />
de hogy ez élet lenne - erősen kétlem<br />
a saját sírkövem vagyok<br />
a törődést így is úgy is megkapom<br />
most is legfeljebb emlékekben élek<br />
pár halványuló emlék<br />
szóval tökmindegy<br />
nincs különbség<br />
<br />
<br />
<i>(hommage á koronavírus)</i><br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />Novotny Juhar-4 Dánielhttp://www.blogger.com/profile/16252088627813368739noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-8031183246285422324.post-22009857584152165032020-01-01T22:51:00.000+01:002020-01-09T11:29:49.849+01:00csomó1<br />
<br />
egy esőcsepp<br />
a poros úttesten<br />
mint fekete lyuk<br />
az ujjam pont belefér<br />
nedves, sötét<br />
ragadós kátrány<br />
az apátia<br />
lassan áramlik<br />
az út alatt<br />
<br />
a következő cseppek<br />
mintákat rajzolnak<br />
szemek, orrok, szájak,<br />
köldökök<br />
majd hamarosan<br />
összefüggő vízfátyol<br />
borítja az utat<br />
ezüstösen ragyognak<br />
az utcai lámpák<br />
arcomba visszapattanó<br />
fényei<br />
<br />
<br />
<br />
2<br />
<br />
persze, rendben van<br />
tudjuk, hogy mindig változunk<br />
tegnap más voltam mint ma<br />
holnap más leszek<br />
egy cseppnyit<br />
<br />
de tényleg változunk?<br />
vagy csak valami<br />
elemi hullámzás?<br />
vagy még hullám sincs<br />
csak teljes zűrzavar<br />
magam sem tudom,<br />
hogy ki vagyok,<br />
hát hogyan ismerhetne<br />
bárki más?<br />
<br />
a változás<br />
csak termodinamika<br />
entrópia<br />
<br />
de a nagy véletlenszerű<br />
kaotikus mozgásban<br />
ütközések közepette<br />
mégis vannak csomók<br />
pillanatnyi<br />
összesűrűsödés<br />
<br />
egy pillanat<br />
és már megint<br />
széthullik az csomó<br />
de volt, létezett<br />
ami történt,<br />
megtörtént<br />
<br />
<br />
<br />
3<br />
<br />
megváltoztam?<br />
lehet<br />
igen<br />
az állandó változáson túl is<br />
<br />
volt csomó<br />
<br />
a csoszogással<br />
simára csiszolt márványból<br />
különös arcok<br />
néztek rám vissza<br />
a vesémbe láttak<br />
a májamba, a hasnyálmirigyembe<br />
tüdőmbe, szívembe, agyamba<br />
és égett minden<br />
porrá, hamuvá, el is vitte a huzat<br />
nem sok maradt<br />
<br />
Isten<br />
<br />
és én<br />
<br />
<br />
<br />
4<br />
<br />
hogy ebből mi lesz?<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />Novotny Juhar-4 Dánielhttp://www.blogger.com/profile/16252088627813368739noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-8031183246285422324.post-15013148038748873912019-12-22T22:04:00.000+01:002020-01-09T11:30:25.334+01:00vékony<span style="background-color: white; color: #333333; font-family: "noto serif" , serif; font-size: 16px; text-align: justify;"><br /></span>
<br />Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. (Jak 4,8)<br /><br /><br />Emberarcú Istenként közelebb lép. Istenszomjú emberként lépek én is. Közelebb.<br />
Talán a közelség adott. Karnyújtásnyira. Csak nem nyúlik az a kar. Vagy valami eltakar, elválaszt, amibe beleütközünk.<br />
<br />
A mirfieldi kolostorban átélt lelki utazásomat az egyik idős szerzetes egy állítólag ősi ír kifejezéssel magyarázta: Thin place. Vékony hely. Mirfield is ilyen hely, ahol vékony az elválasztó határ a két világ közt. Ahol egyszer csak ott van Isten szemtől szemben. Karnyújtásnyira.<br />
<br />
Talán csak egy kicsit jobban kéne figyelnünk. Kicsit erőltetni a szemünket.<br />
<br />
Gyerekkoromban sokat csináltam, a metró, a hév ablakán vagy egy téli, esti busz vagy vonatúton. Kint sötét és hideg van, bent a fülkében viszont meleg és világos. Ha simán ki akarsz nézni az ablakon, akkor csak a kivilágított fürkét és önnön tükörképedet látod. Hogy tényleg kinézhess, az arcodat egész közel kell nyomnod az ablakhoz, a homlokod és orrod hozzáér a jeges üveghez. De ez sem elég, sok a fény, ezért a tenyereidet két oldalt a szemed körül az arcodhoz és az üveghez kell szorítanod, hogy a fülkéből semmi fény ne juthasson a szemedbe. Ebben az elzárkózott kis világban meregethetjük a szemünket, fürkészhetjük a kinti sötétet. És ahogy a szemünk hozzászokik, egyszercsak feltűnnek a semmiből a halvány fények - csillagok, távoli utcai lámpák, egy tanyaház ablakain kiszűrődő világosság, egy messze haladó kocsi fényszórója. A vonat száguld tovább velünk, de a tekintetem kint rohan, fogócskázik a sötétségből kirajzolódó alakokkal és fényekkel.<br />
<br />
Azon az éjszakán valami ilyen történhetett. A pásztorok körbeülik a tábortüzet. Talán kicsit hűvös is van, de a sötétség körben átható. Máskor a tűzbe bámulva beszélgetnek vagy hallgatnak. Tudjuk, a tűz lángjai könnyen megbabonázzák a tekintetet, valósággal szugerálnak. Ma éjjel mégis más a helyzet. A pásztorok a nyájat nézik aggódva, meg a mindannyiukat körülvevő sötétséget. Háttal a tűznek, az éjszaka feketeségében fúrják a tekintetüket. Maguk sem tudják mit, de mintha keresnének valamit.<br />
<br />
És talán az angyalok mindig ott vannak, mindig énekelnek és táncolnak, ott vannak az idők kezdete óta. Közel. Karnyújtásnyira. Aznap éjjel ott vékony lesz a hely, a fátyol, az elválasztó határ. A pásztorok szeme előtt feltárul a másik világ.<br />
<br />
Vannak vékony helyek és vékony idők, csak nehogy elmulasszuk meglátni.<br />
<br />
<br />
<i>(A családi istentiszteletre barkácsoltam is valamit. Papírlapok közepéből pár centis angyalkák sziluettjét vágtam ki. Leoltottuk a villanyt a templomban, csak a gyertyák maradtak az oltáron. A gyerekek pedig anyukájuk telefonjának lámpájával fényangyalokat vetítettek a mennyezetre, a falakra. Az angyalok ott szaladgáltak és tácoltak, mi meg énekeltünk hozzá.)</i><br />
<i><br /></i>
<i><br /></i>
<i><br /></i>
<i><br /></i>
Novotny Juhar-4 Dánielhttp://www.blogger.com/profile/16252088627813368739noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-8031183246285422324.post-54550740657539952812019-01-03T05:00:00.000+01:002019-01-03T05:00:17.836+01:00tizenöt<br />
húsz tizenkilenc<br />
négy negyvenöt negyvennégy<br />
hetvenhárom egy<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />Novotny Juhar-4 Dánielhttp://www.blogger.com/profile/16252088627813368739noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-8031183246285422324.post-54009191197220708262019-01-02T20:33:00.001+01:002019-01-02T20:33:16.106+01:00rendszeretlen<br />
(töredék)<br />
<br />
<br />
<i>A szanatórium terasza szélvédett, de az égen felhők száguldoznak, a napfény néha áttör a felhők résein. Jean-Louis Patisson magas támlájú karosszékben ül, derékig egy jó meleg, zöld-piros kockás gyapjútakaróba csavarva. Pjotr Fjedorovics Matracz egy egyszerű széken gubbaszt mellette.</i><br />
<br />
Pat: ...Nyilván nem önmagamért csinálom ezt az egészet. Ha ez lenne a helyzet, hagynám a csudába. Persze, ki tudja, mit hoz a jövő, jelenthet az a mű előbbre jutást az egész családomnak, anyagi biztonságot, mit tudom én. <i>(Patisson elhallgat.)</i><br />
Mat: <i>(Szintén hallgat. Kis közös csönd.)</i><br />
Pat: Ha mást nem is, de azt nagyon remélem, hogy egyfajta örökséget hagyok így a lányaimra. Valamit, amire talán ők büszkék lehetnek.<br />
Mat: Biztosan mondhatom, a lányaid most is büszkék rád.<br />
Pat: Nem látnak tisztán, elfogultak. Én sem látom tisztán önmagam. <i>(Csönd.)</i> Félek, hogy az okosok majd csak azt mondják rá, hogy egy középszerű elme értelmetlen zagyvasága. És igazuk lesz.<br />
Mat: Nem hinném, hogy zagyvaság lenne.<br />
Pat: De az. Sőt a zagyvasággal nincs is semmi gond. A 21. században a filozófia ne legyen már skolasztikus, strukturalista. Legyen dekonstruktív, szabadon posztmodern.<br />
Mat: Zagyva.<br />
Pat: Pontosan.<br />
Mat: Pompás.<br />
Pat: Alkatilag hajlamos vagyok a rendszerépítésre. De a rendszereim mégsem skolasztikus elefántcsont tornyok, abszolút viszonyítási pontok, amik uralják a látóhatárt. Nem masszív márvány talapzatok, amire még lenyűgözőbb konstrukciókat építhetnek az eljövendő korok.<br />
Mat: Rendszer, de mégsem rendszer? Akkor mi?<br />
Pat: Azért tűnnek zagyvaságnak, mert kizárólag önmagukban: értelmetlenek. Viszont kapcsolatokban, viszonyokban, találkozásokban kibomlik az értelmük. Ez a rendszereim szépsége.<br />
Mat: Ez valami szövet, ami kanyargó mintáival összeköti a valóság elemeit?<br />
Pat: Á, amit én csinálok csak gyermeki álmodozás..<br />
Mat: Posztmodern játék.<br />
Pat: Mint színes üveggolyók egy virágos réten. Hajtogatott papír forgók az öszi faleveleleket táncoltató szélben...<br />
<br />
<i>Csönd. Felhők és fény.</i><br />
<br />
<br />
<br />
<br />Novotny Juhar-4 Dánielhttp://www.blogger.com/profile/16252088627813368739noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-8031183246285422324.post-47608122175358837882019-01-01T08:40:00.001+01:002019-01-01T08:42:18.508+01:00depravácinizmus<br />
nem illúzió<br />
valóság<br />
létezik olyan, hogy újrakezdés<br />
van új indulás<br />
mélyen hiszek a tiszta lap esélyében<br />
bárki számára<br />
van változás<br />
tudunk változni<br />
még abban is hiszek, hogy<br />
tudunk jobbá lenni<br />
és tudunk másokat is jobbá tenni<br />
<br />
de<br />
végül<br />
összességében<br />
az egész történetet nézve<br />
szépen<br />
minden<br />
egyre rosszabb lesz<br />
minden<br />
<br />
az élet<br />
az erő<br />
az egészség<br />
a kapcsolatok<br />
a generációk<br />
az állam<br />
a törvények<br />
a munka<br />
a munkahely<br />
a körülmények<br />
a család<br />
a gondolkodás<br />
az álmok<br />
a jövő<br />
a hit<br />
<br />
nem nagyon<br />
csak kicsit<br />
kicsit mindig rosszabb<br />
<br />
persze az újrakezdések valódiak<br />
ott vannak a mindennapi csodák<br />
mindig van valami ami felemelhet<br />
kairosz<br />
<br />
de<br />
végül<br />
összességében<br />
az egész történetet nézve<br />
a megélt szépség<br />
legfeljebb csak lassítja a folyamatot<br />
melyben<br />
szépen<br />
minden<br />
egyre rosszabb lesz<br />
minden<br />
<div>
<br /></div>
<div>
minden szépre</div>
<div>
öt ocsmány jut</div>
<div>
és bármennyire kapaszkodunk a szépbe</div>
<div>
a harag</div>
<div>
a gyűlölet</div>
<div>
az ostobaság</div>
<div>
a rosszindulat</div>
<div>
az önimádat</div>
<div>
mégis elfedi</div>
<div>
elborítja</div>
<div>
felfalja</div>
<div>
a szépet</div>
<div>
<br /></div>
<div>
és</div>
<div>
marad</div>
<div>
az egyre rosszabb</div>
<div>
<br /></div>
álmodozunk múltról<br />
nézegetjük a fényképeket<br />
mindenki szép és aranyos<br />
volt<br />
<br />
hogy mondhatsz ilyet<br />
csodás lehetőségeid vannak<br />
amiért körülötted<br />
mindenki annyi áldozatot hoz<br />
csak hogy neked jó legyen<br />
szóval<br />
légy lelkes<br />
boldog<br />
újrakezdés<br />
tiszta lap<br />
<br />
nincsenek<br />
illúzióim<br />
pedig kellene<br />
mindennél jobban<br />
a továbbmenetelhez<br />
adjatok illúziókat<br />
mostanra<br />
kifogytam<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />Novotny Juhar-4 Dánielhttp://www.blogger.com/profile/16252088627813368739noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-8031183246285422324.post-61001178541947186462018-06-27T11:02:00.000+02:002018-06-27T15:08:42.465+02:00NKS iskolarendszerNovotny Klára lányom zseniális iskolarendszer ötlete, általam kicsit rendszerbe szedve. <br />
<br />
· A lényeg: Minden második generáció jár csak iskolába. <br />
· Tehát az A-generáció iskolába jár, a B-generáció gyerek- és ifjúkora csak játékkal és teljes szabadsággal telik. <br />
· Az A-generáció szülővé válik, gyermeke B-generációs. A B-generációból felnövő szülők gyermeke A-generációs. <br />
· B-generációs szülő az A-generációs gyermekével együtt tanul, segíti a házi feladatát, otthoni projekteket készítenek, kvázi a gyermek tanítja a szüleit, ami önmagában is a legjobb tanulás. (Ez történik most is.) <br />
· Az A-generációs iskolák professzionálisak, válogatottan legjobb pedagógusokkal. (Persze ebben a rendszerben csak ez az iskola létezik.) <br />
· Az A-generációs gyerekekből elsősorban magas végzettségű, diplomával vagy tudományos fokozattal rendelkező értelmiségiek lesznek, de természetesen ez nem kötelező. A sok értelmiségi egyénre lebontva kis munkaidőket jelent majd, ami majd a gyermeke szempontjából lényeges (lásd később). <br />
· Az értelmiségi, tudományos képzés lehetőségét a tehetséges B-generációs szülők számára is biztosítani kell. <br />
· Az A-generációs szülő a B-generációs gyermekével csak játszik, élvezi a szabadságot, megélik a szeretet közösséget, stb. <br />
· A B-generációs gyermekek alapvetően szakmunkások lesznek, ami mester-inas gyakorlatban valósul meg. Nincs iskolapad, helyette fokozatos bevonódás a választott mesterségbe. <br />
· Amennyiben a B-generációs gyermek értelmiségi pályát választana, szülőként lesz erre módja, amit megalapoz a gyermekként megélt kiegyensúlyozott, boldog (iskolamentes) gyerekkora. <br />
· Az A generációs szülő a sok gyerekkori tanulását jogosan pihenheti ki felnőtt korában, együtt szabadon kikapcsolódva gyermekével. <br />
<br />
Nyilván sok apróságot kell/lehet még kidolgozni (pl. hol van a B-generációs gyermek, amíg az A-generációs szülők dolgoznak (rövid munkaidőben) –> mondjuk nagyszülő háló…), de úgy érzem, hogy semmi sem megoldhatatlan. Büszke vagyok a lányomra. :D<br />
<div>
<br /></div>
<div>
<br /></div>
Novotny Juhar-4 Dánielhttp://www.blogger.com/profile/16252088627813368739noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-8031183246285422324.post-84903186706688623612018-06-18T13:04:00.000+02:002018-06-18T13:05:56.227+02:00tizennégyfogyasztás, verseny<br />
teljesítmény - a rigónk<br />
kint csak énekel<br />
<br />
<br />
<br />
<br />Novotny Juhar-4 Dánielhttp://www.blogger.com/profile/16252088627813368739noreply@blogger.com0