pandémia dilemma

Késő este, egy lélek sem mászkál már a mellékutcákban. A közvilágítás lámpáinak fényében láthatóvá válik a hideg, novemberi, finoman szemerkélő eső bársonyos, lomha hullása. Jean-Louis Patisson elkíséri Pjotr Fjedorovics Matraczot kutyát sétáltatni, épp egy emelkedőn kaptatnak fölfele. Mat a vastag kötött sáljába szuszog, Pat párás szemüvegén keresztül a körülötte áramló nyirkos immanenciát méregeti. A beszélgetésük hangjában mégis ott a melegség. Gubacs lelkesen hajtja a szagnyomokat az útszéli dzsumbujban.

Mat: ...Érzed az illatokat? 

Pat: Mire gondolsz? 

Mat: Kedvelem a későősz édeskés illatát, az éppen csak beinduló lebomlást... azt a határt, amikor az élet éppen átfordul a halálba...

Pat: ...ami persze csak előkészíti az élet télvégi újraéledését...

Mat: Most ez van, minek rohanni? Ez a borongós rekviem miért nem elég jó? Mindig csak a happy tavasz...

Pat: Az örök körforgásban az egyik sem lehet meg a másik nélkül, elszakíthatatlanul egymásba kapaszkodnak... 

Mat: ...Amiről itt és most legfeljebb csak nagyon közvetett tapasztalataid lehetnek. Engedd el a talajvesztett kozmikus rendszereid - nézd Gubacsot, milyen aranyos, a élvezkedik a szagorgiában. Itt és most. 

Pat: Tényleg helyes. ...Féltem a kutyád, mi van, ha mégis jön erre egy kocsi, ő meg kiszalad elé? Nem kéne megkötni?

Mat: Nem szereti a pórázt. Eltűri, elviseli, de ilyenkor láthatóan boldog.
Pat: Rendben, te tudod. Csak aggódom érte...

Mat: Tudod, ez a póráz ügy tulajdonképpen maga a pandémia dilemma, kicsiben. 

Pat: ...

Mat: Két lehetőség van. Meghagyom a kutyám szabadságát, örömét, aztán persze benne van a pakliban, hogy elmerül a szagvadászatban, kóvályog, aztán jön egy furgon és elcsapja. Ettől a sorstól aránylag biztosan meg tudom védeni, ha felteszem a pórázt. Cserébe meg agyilag megroggyan. Folyton rövid pórázon biztosan rövid úton bedilizne. Ráadásul kutya, vérében van az önfeladás - alig vennénk észre. De vajon jó ez neki?

Pat: Annyiban egyetértek, hogy nem a halál a legrosszabb, ami történhet... De azért ott van az élen... Vajon érdemes kockáztatni? 

Mat: Nyilván, ha lenne egyszerű megoldás, nem lenne dilemma...

Pat: Azért a halál elég éles küszöb ebben a történetben - azon túl a szagok utáni szabad kujtorgás esélye is megsemmisül. Szép dolog a szabadság, csak kell hozzá valaki, aki meg tudja élni. 

Mat: Lehet, hogy ez a lényeg, a megélés. Csak az számít, amikor szabad vagy... Az idő és a küszöbök elillannak, a megélt kor devalválódik.

Pat: És az esély? Az idő ad esélyt a szabadság tökéletessé váló pillanataira.

Mat: A szűk idő, a korlátozott esély pedig pont az értelmét, a megismételhetetlenségét adja a pillanatnak. Nem is "kockázat" ez... hmm... inkább egy ölelés, a halál folytonos magunkhoz ölelése...

Pat: Mi van a többiekkel körülötted? Az ő idejükről is te dönthetsz a pórázzal?

Mat: Mire gondolsz?

Pat: Gubacs rosszkor császkál ki az útra, jön a furgon, de észreveszi, elrántja a kormányt, durr, ott az oszlop és a fémkoporsó egyből be is tölti a hivatását. [Csak a foga közt suttogva.] Irtózom az autóktól...

Mat: Hm... hm...

Pat: A pórázoddal esetleg nem csak a kutyádat véded meg, hanem másokat is. Tudod, kooperáció, egymásra figyelő élet. 

Mat: Ez rendben van, de a pillangószárny történetek mindig relatívak. Nehéz azt mondani, hogy a póráz mindig kooperatív, a szabadon engedés mindig veszélyforrás. 

Pat: Mármint?

Mat: Teszem azt, felteszem a pórázt, Gubacs idétlenkedik, te pedig pont olyan szerencsétlenül esel át a lábadra tekeredő csapdán, hogy lefejeled a padkát. De mondok más forgatókönyvet is: Bözsi néni macskája nem hülye, imádja direkt hergelni Gubacsot. A kutya megkötve, a macska meg látja a tehetetlenségét, nagy peckesen átsétál az orra előtt - éa akkor jön a furgon, na meg az oszlop.

Pat: A történetek élik a maguk életét. Akkor megint csak mi marad nekünk? A jelen pillanat ugye? A carpe diem?

Mat: Valahogy úgy. 

Pat: ...

Mat: ...

Pat: Ilyenkor is jó sétálni.

Mat: Igen.

Pat: Mi egymással beszélgetünk. Gubacs meg a szagokkal.

Mat: Egy kicsit mi is a szagokkal.

Pat: Meg egy kicsit külön-külön önmagunkkal is...

Mat: ...

Pat: ...

Mat: Tudod mi érdekes?

Pat: Mi?

Mat: Azért mindig hozom magammal a pórázt...

Mindketten mosolyognak. Mennek tovább a közvilágítás fény- és árnyékfoltjain. Pat nagy levegőt vesz, lassan fújja ki. Mat valamit hümmögve dúdol. Gubacs az egyik ház előtti előkertben éppen lelkesen belehengergődzik valami kétes eredetű foltba. Roppant elégedett.