online eufória

Vasárnap délelőtt van. Jean-Luis Patisson és Pjotr Fjedorovics Matracz, mindketten a Kinyilatkoztatás- és Sziesztaügyi Minisztérium hivatalos flanellingjében a katedrális hátsó felében ülnek egy padsor közepén. Ragyogóan süt a késő őszi nap. A fény áttör a finom, harmónikus színekkel festett ólomüvegeken, lágyan aranyló világossággal takarva be az üres padsorokat, a kihalt templom belső terét. Kettejükön kívül egy lélek sincs a magasztos katedrálisban, mégis csak szinte suttogva szólnak egymáshoz. 

MAT: ...tulajdonképpen csak a rítus tökéletes liturgiai dekonstrukcióját éljük éppen át... Így szépen illeszkedünk is az iroda Másodlagos Irányelvéhez. (Mat széles arca még szélesebbre húzódik az elégedett mosolytól.)

PAT:  Mondjuk a szent jelenlét vitathatatlan. A fényekben és a csöndben mintha a maga tisztaságában lenne jelen. 

MAT: Ezt mondom. A szentliturgia, mint valami végtelen esemény, időt és teret áthatva, nélkülünk is történik. Ha nem lenne ilyen jó itt ücsörögni, azt mondanám, hogy menjünk, ne is zavarjuk.

PAT: Milyen szép... 

MAT: Szeretjük összekuszálni azt, ami egyszerű... nem is beszélve a rítuálék és szertartások apropóján gyakorolt megalázásokról és irgalmatlanságokról...

PAT: Akkor szerinted annál jobb, minél inkább eltűnünk innen?

MAT: Valahogy úgy.

PAT: Hm... Látod, ahogy a finom por lassú, aranyló táncot lejt a fénypászmákban?

MAT: Igen. Egész különleges. Mond valamit mulandóságról és örökkévalóságról...

PAT: Ez az. Nekünk, neked meg nekem mond valamit. Alapvetően tetszik a gondolat, hogy a tőlünk függetlenül is zajlik a szentliturgia az idők kezdetétől az idők végéig, történt mielőtt ember lett volna és történik miután nem leszünk többé. De vajon a számomra és a számodra nem csak akkor valóság, ha át is éljük? Vajon nem pont attól válnak ezek a pillanatok szentté, hogy itt ülünk és egész lényünkkel kapcsolódunk hozzá? Az istentisztelet végül benned és bennem történik, nem? Mégiscsak kellünk hozzá...

MAT: Rendben, de akkor mi itt ez az üresség?

PAT: Van gyülekezet, csak nem itt...

MAT: Tudom, otthon, ágyakban ülve, meg fotelekben, a képernyők előtt, a kibertérben...

PAT: Igazából nem tehetnek róla, jönnének, ha lehetne...

MAT: Hát nem tudom, úgy látom a sajtóból, nagyon bejött ez az online egyház, sok embernek jó az a fotel...  Tudod, érdekes kifejezés ez, hogy "gyülekezet". Összegyülekezés, megyünk egy helyre, hogy ott együtt legyünk. Ilyen szempontból tökéletesen megfelel a kibertér, nem? Mi a különbség? Hely ez is (körbeint a kezével), meg a virtuális is. Az utóbbi egyszerűbb, kényelmesebb...

PAT: Mi?...

MAT: És főleg tökéletesen steril, garantáltan vírusmentes...

PAT: Jaj, ne kezd te is...

MAT: Tudod, hogy csak évődök.

PAT: Hm... Elfogadni továbbra sem tudom, de azt hiszem értem, hogy mi lehet az oka ennek a lelkesedésnek, digitális eufóriának az online istentiszteletek és lelkészi szolgálatok terén...

MAT: Hát én érteni sem értem. Pedig mindenki hogy odavan, hogy mennyire csodás így a szolgálat, mennyi embert elér, szerte az egész világon, micsoda nézettségek, mekkora a vallási kínálat és a választási lehetőségek, és hogy ez a jövő...

PAT: ...szóval, szerintem egyszerűen az új találkozások öröme miatt van az eufória. A templomokban, az istentiszteleteken elsősorban idősek voltak jelen, esetleg gyerekek az elvétve értelmes hitoktatás miatt. Most meg az online misék túloldalán ott ülnek a középkorúak, azok a fiatalabb felnőttek, akik a legritkább esetben tették be a lábukat a templomba. A lekészeknek - és persze az egyházi vezetőknek is - jópásztor-élménye van.   

MAT: Hogyan? Mire gondolsz?

PAT: Hát ott hagynak - cserban hagynak? ez durva? - kilencvenkilencet, netmentes öregeket és gyerekeket, de cserébe megtalálnak egyet a kibertérben elveszettek közül. Az örvendezés pedig tényleg olyan mennyei, mint ahogy Ő mondja. Eufória. Online eufória.

MAT: Ezt értem, igazad lehet. Csakhogy nekem illúziónak tűnik.

PAT: A megtalálás öröme biztos valódi. Őszinte, nem kétséges.

MAT: Viszont az elveszett bárány nem igazán. Vagyis nem kerül vissza a nyájhoz. A pásztor úgy érzi, hogy megvan, felveszi a vállára, viszi haza, viszi vissza a kilencvenkilenchez - de amikor odaér, nincs a vállán senki, semmi, tapogatja, keresi, talán nem is volt... Közben a kilencvenkilenc sem annyi már, megfogyott...

PAT: Igen. Az online eufória valódi, az online gyülekezet nekem is illúziónak tűnik. A gyülekezet, az összegyülekezés szent értelmében valahogy mégsem valósul meg a kibertérben.

MAT: Már a szótól is kiráz a hideg.

PAT: Látszólag a kibertér maga a szabadság, nincsenek falak, határok, akadályok. A végtelen elvont űr. De az összegyülekezéshez nem tér kell, hanem hely. Ilyen ősi falak és mesés ablakok, oltár és padok. (Most Pat mutat körbe.) Hely, ahol van számodra hely, pont neked, pont ott a padban. Vagy legalább egy domboldal, ahol ezrek letelepedhetnek Köréje a zöld fűbe. Füves legelők, csendes vizek. Valós, körülhatárolt helyek...

MAT: Akkor most mi lesz?

PAT: Igen, ez a kérdés. A rendkívüli helyzetek kényszermegoldásai felett nem ítélkezhetünk ez biztos. De jó lenne, ha nem hazudnánk magunknak. A jövő? Igen, a jövő miatt aggódom... 

MAT: Abban megegyezhetünk, hogy olyan nem lesz soha már, mint amilyen volt.

PAT: Talán a Don Cupitt álom fog megvalósulni? 

MAT: Család-egyház...

PAT: Azt hiszem az egyház mindenkor addig ér, ameddig a Communio, a legtágabb értelemben vett szent közösség. Nehéz elképzelnem érintés nélkül, íz és korty, áldó és békességet nyújtó kéz nélkül...

Percekig hallgatnak. Az aranyló por továbbra is lomhán hullámzik a napsugarak sávjaiban. A szinte néma lélegzetvételeik nem hogy nem zavarják meg az átható csöndet, inkább csak megerősítik.

MAT: Emlékszel, amikor a gimnazistákkal a fehér világítótoronynál töltöttük azt a viharos napot?

PAT: Ühüm...

MAT: Mi van ha az online eufória közvetlenül rettegésből és szorongásból fakad? A FOBO-ra gondolok. Tudod, Fear Of Being Offline...

PAT: Lehet benne valami, de ez nagyon modern pszichológiai terminus. Az egyház meg lényegénél fogva ősi. 

MAT: Ha úgy vesszük, ha lehet beszélni online létről az internet előtti évezredekben, akkor azt az egyház tudta a magáénak. Mindig szól az ige, mindenkihez el kell jutnia, nincs ember, aki ne lenne viszonyban Istennel és az egyház az, aki ennek a viszonynak, kapcsolatnak felületet és nyelvet biztosít. Talán már a 20. század zöme ennek az offline kihullásnak a félelmével töltötte meg az egyházakat. Talán ezért jelent a láthatónál is sokkal többet, hogy végre - újra? - online lehetünk...

PAT: A világméretűség, egyetemesség egyfajta újraértelmezésének öröme lenne ez?

MAT: Mondjuk.

PAT: Hm.

MAT: ...

PAT: ...

MAT: Na, menjünk.

PAT: Igen, ideje van.

MAT: Nálad van a kulcs? Emlékszel a harangozó mennyire a lelkünkre kötötte, hogy alaposan zárjuk be magunk után a kaput. Nem lehetünk elég elővigyázatosak, mi? (vigyorog)

PAT: És visszazárjuk a csöndet önmagába. Magunkat meg kizárjuk...

Távozó lépéseik tompa visszhangja hetek múlva sem hal el teljesen, bár halkabb az ambóra szálló pille szárnysuhogásánál is.