A Biblia nyilván meghatározó szereplője az európai kultúra formálódásának.
Feltűnt nekem, hogy a Biblia nyelvezete (Ószövetség és Újszövetség egyaránt) mennyire szeret népekben, fajokban beszélni, hogy milyen gyakori az általánosítás, vagyis, hogy egy fajta cselekvést, szándékot, érzelmet egy egész néppel köt össze. Szeret csak úgy, egy kalap alatt beszélni ezekről a népekről. Az "egyiptomiak" a Mózes történetben egységes szándékot és cselekvést képviselnek. Ugyanígy később a "filiszteusok". Vagy az evangéliumokban a "samáriaiak". Az égő csipkebokornál tett ígéret szerint tételesen fel vannak sorolva azok a népek, akiknek a helyére költözik majd a zsidó nép, akik tulajdonképpen kiirtásra vannak ítélve. De ugyanilyen felsorolásból tudjuk meg, hogy milyen népek hallották pünkösdkor az apostolok nyelveken szólását.
Ez csak grammatika. Szóhasználat. De valahol mégiscsak egyfajta gondolkodásmód. Olyan, ami nem az egyéneket nézi, hanem a csoportokat. Egy címke - egy vélemény. Fiókok és rekeszek, nyelv, ország, nemzet alapján.
Nem tudom. Lehet, hogy így egyszerű a történelemről beszélni. Nem is tudom, hogy lehet-e pl. történelmet tanítani ilyen nemzeti általánosítások nélkül. De azt érzem, hogy nagyon kéne.
Nyilván nem maga az Isten általánosít, nem ő képzi ezeket a felcímkézett csoportokat. De abba nem mennék már bele, hogy akkor ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése