tizenöt

húsz tizenkilenc
négy negyvenöt negyvennégy
hetvenhárom egy

rendszeretlen

(töredék)


A szanatórium terasza szélvédett, de az égen felhők száguldoznak, a napfény néha áttör a felhők résein. Jean-Louis Patisson magas támlájú karosszékben ül, derékig egy jó meleg, zöld-piros kockás gyapjútakaróba csavarva. Pjotr Fjedorovics Matracz egy egyszerű széken gubbaszt mellette.

Pat: ...Nyilván nem önmagamért csinálom ezt az egészet. Ha ez lenne a helyzet, hagynám a csudába. Persze, ki tudja, mit hoz a jövő, jelenthet az a mű előbbre jutást az egész családomnak, anyagi biztonságot, mit tudom én. (Patisson elhallgat.)
Mat: (Szintén hallgat. Kis közös csönd.)
Pat: Ha mást nem is, de azt nagyon remélem, hogy egyfajta örökséget hagyok így a lányaimra. Valamit, amire talán ők büszkék lehetnek.
Mat: Biztosan mondhatom, a lányaid most is büszkék rád.
Pat: Nem látnak tisztán, elfogultak. Én sem látom tisztán önmagam. (Csönd.) Félek, hogy az okosok majd csak azt mondják rá, hogy egy középszerű elme értelmetlen zagyvasága. És igazuk lesz.
Mat: Nem hinném, hogy zagyvaság lenne.
Pat: De az. Sőt a zagyvasággal nincs is semmi gond. A 21. században a filozófia ne legyen már skolasztikus, strukturalista. Legyen dekonstruktív, szabadon posztmodern.
Mat: Zagyva.
Pat: Pontosan.
Mat: Pompás.
Pat: Alkatilag hajlamos vagyok a rendszerépítésre. De a rendszereim mégsem skolasztikus elefántcsont tornyok, abszolút viszonyítási pontok, amik uralják a látóhatárt. Nem masszív márvány talapzatok, amire még lenyűgözőbb konstrukciókat építhetnek az eljövendő korok.
Mat: Rendszer, de mégsem rendszer? Akkor mi?
Pat: Azért tűnnek zagyvaságnak, mert kizárólag önmagukban: értelmetlenek. Viszont kapcsolatokban, viszonyokban, találkozásokban kibomlik az értelmük. Ez a rendszereim szépsége.
Mat: Ez valami szövet, ami kanyargó mintáival összeköti a valóság elemeit?
Pat: Á, amit én csinálok csak gyermeki álmodozás..
Mat: Posztmodern játék.
Pat: Mint színes üveggolyók egy virágos réten. Hajtogatott papír forgók az öszi faleveleleket táncoltató szélben...

Csönd. Felhők és fény.

depravácinizmus

nem illúzió
valóság
létezik olyan, hogy újrakezdés
van új indulás
mélyen hiszek a tiszta lap esélyében
bárki számára
van változás
tudunk változni
még abban is hiszek, hogy
tudunk jobbá lenni
és tudunk másokat is jobbá tenni

de
végül
összességében
az egész történetet nézve
szépen
minden
egyre rosszabb lesz
minden

az élet
az erő
az egészség
a kapcsolatok
a generációk
az állam
a törvények
a munka
a munkahely
a körülmények
a család
a gondolkodás
az álmok
a jövő
a hit

nem nagyon
csak kicsit
kicsit mindig rosszabb

persze az újrakezdések valódiak
ott vannak a mindennapi csodák
mindig van valami ami felemelhet
kairosz

de
végül
összességében
az egész történetet nézve
a megélt szépség
legfeljebb csak lassítja a folyamatot
melyben
szépen
minden
egyre rosszabb lesz
minden

minden szépre

öt ocsmány jut

és bármennyire kapaszkodunk a szépbe

a harag

a gyűlölet

az ostobaság

a rosszindulat

az önimádat

mégis elfedi

elborítja

felfalja

a szépet

és

marad

az egyre rosszabb

álmodozunk múltról
nézegetjük a fényképeket
mindenki szép és aranyos
volt

hogy mondhatsz ilyet
csodás lehetőségeid vannak
amiért körülötted
mindenki annyi áldozatot hoz
csak hogy neked jó legyen
szóval
légy lelkes
boldog
újrakezdés
tiszta lap

nincsenek
illúzióim
pedig kellene
mindennél jobban
a továbbmenetelhez
adjatok illúziókat
mostanra
kifogytam