Az én álom-egyházam nem néz ki egyháznak. Inkább olyan, mint egy különös építési vállalkozás, egy nagy, komplex iskola, vagy egy kórház a gaboni dzsungel mélyén.
Eleve valami értelmeset csinálunk ebben az egyházban: Eljárunk az emberekhez, ingyen és mosolyogva megjavítjuk a tetőt, bekötjük a lámpát, lerakjuk a járólapot; örömmel fogadjuk a gyerekeket, teljes odaadással játszunk velük, mesékre és történetekre tanítjuk őket; vagy éppen a lehető legkedvesebb módon igyekszünk gyógyítani a betegeket, csillapítjuk a fájdalmat.
De mindenek előtt minden embert figyelmesen meghallgatunk, mindig van időnk beszélgetésre, képesek vagyunk teljesen jelen lenni a másik számára.
És persze együtt étkezünk, körbeülünk egy családias asztalt, mindenki a másik szemébe tud nézni. És itt mindig másokkal találkozunk az asztal körül.
Igazából csak arról lehet megismerni, hogy egyház vagyunk, hogy az emberek azt mondják: Nahát, ezek mennyi szeretik egymást – és mindenki mást is...
Az eredeti (rövidebb) szöveg itt olvasható:
http://www.evangelikus.hu/punkosd-korkerdes-2014
