huszonnégy

nahát! az ünnep
simán föloldódott a 
fölmosóvízben

huszonhárom

felhőpamacsok
beteljesedés nélkül
válnak semmivé

huszonkettő

ma a hófehér
holdfény megint fölfedi
az igazságot

huszonegy

mm... elaludnék
a gondolatodban... itt
szellő sem rezdül

 

húsz

kint, a tikkasztó
hőségben kábán bolyong
az öntudatom

tizenkilenc

ma megint esett
a bambusz bólogatja
a vízcseppeket

ezidő

a függönynek ezen az oldalán
valami arctalan ősi disco-alap kopog
örök kamasz lányok és fiúk táncolnak
talán csak ámulatbaejtően szép babák
mindörökké elválasztva
sziddhárta négy szembesülésétől
tökéletes mosolyuk megidézi körénk
a földi gyönyörök kertjének lankáit
a kitágult és alig mozduló pillanatban
elhihető a fény és a gyöngédség
mindennél inkább kell most
a szín a báj a kecsesség
odaadó lelkes beleegyezéssel
válunk tükörképpé
a ragyogó-örök mosoly-maszkban
legbennsőnking meggyőződünk 
hogy minden teljesen rendben
tökéletesen elég hogy
mindenki táncol
vagy ha nem
hát úgy csinál