ezidő

a függönynek ezen az oldalán
valami arctalan ősi disco-alap kopog
örök kamasz lányok és fiúk táncolnak
talán csak ámulatbaejtően szép babák
mindörökké elválasztva
sziddhárta négy szembesülésétől
tökéletes mosolyuk megidézi körénk
a földi gyönyörök kertjének lankáit
a kitágult és alig mozduló pillanatban
elhihető a fény és a gyöngédség
mindennél inkább kell most
a szín a báj a kecsesség
odaadó lelkes beleegyezéssel
válunk tükörképpé
a ragyogó-örök mosoly-maszkban
legbennsőnking meggyőződünk 
hogy minden teljesen rendben
tökéletesen elég hogy
mindenki táncol
vagy ha nem
hát úgy csinál