Ne legyen más istened. Alaptörvény. Sima ügy. Vagy nem.
A megszokott aprópénzre váltás úgy néz ki, hogy Ábrahám, Izsák, Jákób és Jézus (nem pedig Mohamed) Istene az egyetlen igaz isten, minden más isten hazug, gonosz, hamis, a más vallások isteneitől kezdve a pénz és az önimádat megistenüléséig, minden más. Csak nem tudom felérni ésszel: Azzal, hogy megtiltjuk, hogy más istenek legyenek a mieink, nem pont a más istenek létéről, lehetőségéről teszünk bizonyságot? Ha Isten az egyetlen, akkor nincs is rajta kívül más Isten, nem? Vagy mi keresztények nem mondhatunk ki ilyen gonosz iszlám mondatot? Én azt hiszem, hogy Isten az egyetlen isten és mi mind őt keressük, kutatjuk, különböző utakon, nyelveken neveken. De tudom, a kompromisszum mentes radikális monoteizmus megint csak libsi duma, szégyelljem magam, kell nekünk az óvatos, mindenféle csúszkálással teli finom politeizmus, legalább egy gonosz ellen-isten, de még jobb, ha fenntartjuk a hamis bálványok és hazug istenségek jól megszokott pantheonját. Néha az a bajsejtelem gyötör, mintha valami praktikus és súlyos egyházpolitikai oka lenne a más istenek életbentartásának - amit csak én nem érek föl ésszel.
De hagyjuk a politeizmus fogyasztói világát, a kereszténységen belül is könnyen lehet "más isten"-ezni. Mert valljuk be, azért nem teljesen ugyanolyan az Isten nekem és neked és neki. Az enyém tárt karokkal fogadja az éhező menekülteket, a tied szent fegyverzet az európai kereszténység elpusztítói ellen. Sőt néha egészen ellentétes: az egyikünk Istene gyűlöli a melegeket és elkerülhetetlen kárhozatot szán nekik, a másikunk Istene számára a szeretet és elfogadás példájává válnak...
Az hogy Isten szeméyesen a számunkra más és más, ezen nem érdemes vitázni. De hogy ez jó-e vagy rossz, azon már bőven lehet. A teológiatörténetben számtalan példa követte egymást, amikor valaki meghirdette: Ilyen az Isten és nem más. Kisebb közösségek büszkén tudták vallani: mindannyiunk Istene pontosan ugyanolyan, egyforma. A másmilyen Istenűek nem tartoznak hozzánk, közénk. Persze ha csak egy csapat borotváltfejű assisi koldos vagyunk, akkor nekünk az is elég, ha a mások végre békén hagynak, hagy találkozzunk Istenünkkel a madarak énekében meg a napfényben. De ha gazdagok és hatalmasak vagyunk, akkor a másmilyen Istenűek jogosan retteghetnek. Mert vigyázz, ne legyen más az Istened, mint a miénk, hanem mindenben pontosan ugyanolyan! Inkvizíció...
Tennék egy harmadik lépést is. Az evangéliumokban sehol sem szólal meg így, ez a parancsolat Jézus szájából. De a fejemben, szívemben mégiscsak maghallom az Ő hangján. És valami egészen mást jelent, mint a fentiek. A "Ne legyen más Istened" szerető-féltő kérése mintha éppen azt jelentené, hogy ne a másik Istene legyen a tied. Ne vedd át gondolkodás nélkül, egy az egyben mások Istenét. Ne más Istene után szaladj, amikor megszállottan a másik emberré akarsz válni. Állati menők a csilli-villi farizeusok, csábító az Istenük is - de te légy önmagad. Az legyen az Istened, akivel te találkoztál, akivel neked van kapcsolatod, olyan, amilyen. Légy önmagad, különleges és megismételhetetlen - és a te Istened is a tiéd lesz, nem kölcsönben a másé.
Sőt. A végén rájössz, hogy nem is Ő a te Istened, hanem te vagy az Övé.
Vagy még inkább kölcsönösen egymásé, egymásért.
