1
egy esőcsepp
a poros úttesten
mint fekete lyuk
az ujjam pont belefér
nedves, sötét
ragadós kátrány
az apátia
lassan áramlik
az út alatt
a következő cseppek
mintákat rajzolnak
szemek, orrok, szájak,
köldökök
majd hamarosan
összefüggő vízfátyol
borítja az utat
ezüstösen ragyognak
az utcai lámpák
arcomba visszapattanó
fényei
2
persze, rendben van
tudjuk, hogy mindig változunk
tegnap más voltam mint ma
holnap más leszek
egy cseppnyit
de tényleg változunk?
vagy csak valami
elemi hullámzás?
vagy még hullám sincs
csak teljes zűrzavar
magam sem tudom,
hogy ki vagyok,
hát hogyan ismerhetne
bárki más?
a változás
csak termodinamika
entrópia
de a nagy véletlenszerű
kaotikus mozgásban
ütközések közepette
mégis vannak csomók
pillanatnyi
összesűrűsödés
egy pillanat
és már megint
széthullik az csomó
de volt, létezett
ami történt,
megtörtént
3
megváltoztam?
lehet
igen
az állandó változáson túl is
volt csomó
a csoszogással
simára csiszolt márványból
különös arcok
néztek rám vissza
a vesémbe láttak
a májamba, a hasnyálmirigyembe
tüdőmbe, szívembe, agyamba
és égett minden
porrá, hamuvá, el is vitte a huzat
nem sok maradt
Isten
és én
4
hogy ebből mi lesz?
